gray concrete ancient ruins near green trees during daytime

Ősi romok lábánál jógázhatunk Kambodzsában

Angkor-Wat romvárosa a világ egyik legnépszerűbb turistadesztinációja, ám most sokkal csendesebb körülmények közt is megismerhetjük a helyet, sőt még jógázhatunk is itt!


Kevés olyan hely van a világon, amely olyan erős transzcendentális erőt sugározna, mint Angkor ősi templomai – még a romok között ugráló szemtelen makik ellenére is. A Sziemreap városa mellett fekvő, óriási alapterületű műemlékegyüttes ezért spirituális feltöltődésre vágyó turisták tömegeit vonzza a csendes elmélyülés reményében. Egy helyi jógastúdiónak köszönhetően pedig már jógaórán is részt vehetünk közvetlenül a dzsungel közepén, a khmer kori templomok tövében, lenyűgöző háttér előtt.


A Blue Indigo Yoga egy- és háromnapos mini jógatáborokkal is várja a megnyugvást keresőket. Mindegyik hajnalban indul a napfelkeltéhez időzített napüdvözlettel, amit piknik követ, napközben pedig jóga- és relaxációs órák váltogatják egymást.

Egy kis ízelítő a hangulatból: