Egy ember fagylaltot tart a kezében

Jó hír a fagyi kedvelőknek! Ebben az időpontban egészségesebb fogyasztani​

A legtöbb édességgel kapcsolatban a mértéktartás a lényeg, azonban alkalmanként nem sikerül ellenállni. Ez lehet, hogy nem is akkora baj. Alábbi cikkünkben néhány olyan tanulmányról írtunk, melyek felfedik a többszöri fagylaltfogyasztás ritkán hallott pozitív hatásait.


A tokiói Kyorin Egyetem készített egy tanulmányt, amely szerint a reggeli fagylaltevés növelheti a korai éberséget és a szellemi teljesítményt. Ehhez több klinikai vizsgálat eredményeit vették alapul, melyek mindegyikében azt tesztelték, hogy vajon milyen hatása van bizonyos ételeknek, amennyiben a korai órákban eszi őket az ember.

Mint kiderült, a hideg fagyi ébresztőként funkcionált és megemelte a résztvevők reakciókészségét. Ugyanakkor stimulálta a magas frekvenciájú alfa-hullámokat is, amelyek összekötőként szolgálnak a tudatos gondolkodás és a tudatalatti között. Mind ezekből adódik, hogy kevesebb mentális ingerlékenység érte a korán jégkrémet evő személyeket.

A pozitívumok listája nem ér itt véget, hiszen egy másik kutatócsoport 2005-ben agyi képalkotó technológiával bizonyította, hogy a fagyievés ugyanazokat az örömközpontokat aktiválja, melyek pénzszerzéskor vagy a kedvenc zenék meghallgatásakor szoktak bekapcsolni.

Egy fagyis pult

Fotó: Unsplash/Erwan Hesry

Londoni idegtudósok így azt támasztották alá tanulmányukkal, hogy a fagyi még boldogabbá teszi az embereket, mint azt eddig gondolni lehetett. Ezen valószínűleg nem sokan lepődnek, meg, hiszen többek között a csokoládé is dopamint szabadít fel az agyban, ami a boldogságérzetért felelős vegyület. A fagyiban található glükóz pedig minden vörösvértest fő energiaforrása, ezáltal pedig számos fizikai és mentális folyamat támogatható vele.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a házi fagylalt tejet tartalmaz, így — a Chapman's cikke szerint — az emberek sok kalciumot, D-vitamint, valamint A-vitamint és foszfort juttathatnak a szervezetükbe, ha ezt az édességet választják desszertnek.