Füstölt atlanti-óceáni lazacfilé fekete háttéren

Ennyi ideig tárolható a hal a hűtőben

Mutatjuk, meddig tartható el a friss és a főtt hal a hűtőben, illetve tippeket azok biztonságos tárolásához.

A friss hal egy-két napig is eláll a hűtőszekrényben. Akár a helyi halkereskedésből, akár az élelmiszerboltból származik, vásárlás után a lehető leghamarabb tegyük hűtőbe. A friss halnak illatoznia kell, azonban ha a filé vagy az egész hal savanyú vagy ammóniaszerű szagot áraszt, az annak a jele, hogy ki kell dobni. A másik jel, hogy a halnak a kukába kell mennie, ha a filé szélei elszíneződnek, elsötétednek vagy kiszáradnak. Ha egész halat vásároltunk, akkor a szemének tisztának és nem zavarosnak kell lennie.

A nyers halat a hűtőben legalsó polcára tegyük, hogy minimálisra csökkentsük a keresztszennyeződés kockázatát. Győződjünk meg arról is, hogy a fridzsider biztonságos hőmérsékletre, 4,5 fokra vagy az aláb van állítva, hogy elkerüljük a baktériumok elszaporodását.

A baktériumok gyorsan szaporodnak 4,5 és 60 fok között, amelyet „veszélyes zónának" is neveznek. Ha gyakran nyitogatjuk a hűtőszekrényt, akkor a halakat jéggel vagy jégtömlővel érdemes tárolni. Ha feldarabolt halat vagy filét rakunk a hűtőbe, hűtés előtt csomagoljuk be őket fóliába. Az egész halakat nem kell előzetesen becsomagolni.

Mennyi ideig tartható el a már megfőzött hal a hűtőben?

Három-négy napig is eláll a hűtőben. Arra figyeljünk, hogy tegyük légmentesen záródó edénybe, hogy megvédjük a hűtőszekrényben lévő szagoktól. A nyers hallal ellentétben a már megfőzött hal a hűtőszekrény bármelyik polcára kerülhet, kivéve az alsó polcot, ahol nyers húst, halat vagy baromfit tárolunk.

Hogyan kell a halat lefagyasztani?

Míg a friss és főtt hal csak néhány napig tartható el a hűtőben, felhasználhatósága meghosszabbítható, ha lefagyasztjuk. Ha nyers vagy főtt halat szeretnénk lefagyasztani, tegyük légmentesen záródó edénybe vagy fagyasztásra alkalmas zacskóba.

Feltétlenül címkézzük fel és írjuk rá a dátumot a tárolóedényre vagy zacskóra, hogy tudjuk, mikor fagyasztottuk le. A legjobb állag és íz érdekében a nyers halat nyolc hónapon belül, a főtt halat pedig három hónapon belül használjuk fel.