III. Károly király

Csak semmi ebéd! – Károly király furcsa étkezési szokásai

Minden embernek megvannak a bevált szokásai, már-már rögeszméi a konyhában, ezalól pedig a brit király sem kivétel!


Vegánság a palotában?

Károlyról köztudott, hogy évtizedek óta érdeklődik a környezetvédelem és a fenntartható életmód iránt. Az előbbi szenvedélye pedig az étkezésében is alaposan megjelenik, ugyanis a király egy héten minimum kétszer hús-, és halmentes napot tart, sőt minden héten rendez egy vegán napot is!

Az előbbi szokások egyébként jól illeszkednek Károly „környezetvédő-missziójába”, amelynek keretein belül például egy teljesen fenntartható városrészt akar építeni Nagy-Britanniában.

Tiltólistás finomságok

Az uralkodói lét több szempontból is nehéz: a számos kihívást jelentő királyi cselekedet közül az egyik legkiemelkedőbb pedig nem más, mint a nyilvános evés.

Ennek apropóján néhány ételt tiltólistára helyeztek, ilyen például a burgonya, a tészta és a kagyló. Mindhárom étel esetében könnyen előfordulhatnak problémák, például egy ízletes bolognai spagetti könnyen az ingén landolhatna, ha éppen nem figyel annyira az uralkodó.

K\u00e1roly kir\u00e1lyFotó: Getty

Gomba, gomba, gomba

Károly a hírek szerint kifejezetten szereti a gombás ételeket, sőt ő maga is imád gombászni. A király állítólag rendszeresen kijár a különböző erdőkbe, hogy a vacsorához szükséges alapanyagokat maga válogathassa ki.

Ehhez a tevékenységhez azonban egy szomorú élménye is kötődik, ugyanis a belsős információk szerint Károly pont gombászás közben tudta meg, hogy édesanyja, II. Erzsébet súlyos állapotban van.

Tea

Ez talán nem is meglepő, hiszen mint minden brit, Károly is imádja a teákat. Az uralkodó állítólag a különböző indiai teákat preferálja, de a zöld teák is közel állnak a szívéhez. A meleg italt rendszerint tejjel és mézzel issza, sőt a fogyasztás előtt az egyik királyi alkalmazott hőmérővel ellenőrzi le a tea pontos hőmérsékletét.

Csak semmi ebéd

A korona címáű sorozat rajongói tudják, hiszen ez a negyedik évad egyik jelenetéből ki is derült, hogy az angol király nem szokott ebédelni. Károly sokkal inkább a kiadós és bőséges reggeliket részesíti előnyben. Rajong a friss gyümölcsökért, és a különböző magvakért, de a sajtos tükörtojás az egyik legnagyobb kedvence. A napindító finomságok mellett pedig a vacsorára is nagy hangsúlyt fektet, bennfentes információk szerint a kora esti lakomákat részesíti előnyben.