Egy ember Apple Watch-ot visel a karján

A felhasználók kérésére: úttörő funkcióval jelenik meg az új Apple Watch

A legújabb Apple Watch egy úttörő funkcióval jelenik meg, melyről már évekkel korábban is szóltak pletykák, de csak mostanra jutottak el a kifejlesztéséig. Az új egészségügyi kisegítő sok bonyodalmat előzhet meg a jövőben.


A lépésszámláló, a pulzusmérés és egyéb hasznos tulajdonságok mellett az okosórák új generációi további extrákkal szolgálnak a vásárlóknak. A testhőmérséklet mérésére alkalmas technológia beszereléséről már régóta folynak a pletykák, ezúttal pedig úgy tűnik, hogy ténylegesen alkalmas lesz az Apple Watch Series 8 a láz kimutatására.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az eszköz nem lesz képes tényleges és korrekt értékek kimutatására, ellenben szükség esetén orvost vagy lázmérő használatát javasolhatja a hordozónak. Mindemellett szakértők azt is megemlítették, hogy a teszteken még nem ment át ez a technológia, de a Series 8-ben szinte biztosan benne lesz.

Ehhez természetesen meg kell felelnie az egészségügyi követelményeknek — hiszen nem adhatják ki úgy a terméket, hogy téves adatokkal láthatja el a potenciálisan beteg embereket — és a próbákon is. Mind ezekkel együtt a terméknek lesz egy teljesen új funkciója is, melyre korábban egy gyártó sem gondolt.

A testhőmérséklet nyomon követésével az érzékelők a termékenységet is kimutathatják. Ennek oka, hogy a hőmérséklet változásai segíthetnek kimutatni azt, amikor éppen menstruál a viselő, vagy egy esetleges terhességről is beszámolhat a mérések után.

Forrás: Hypebeast