Egy város éjszakai fényei

Itt vannak a világ legdrágább városai – az európai nagyvárosok jócskán visszaestek

A ECA International évek óta közzéteszi az aktuális szezon legdrágább városainak listáját. A világrangsorban már harmadik éve az élen teljesít a jelenlegi győztes, emellett viszont a legtöbb európai város visszacsúszott a felsorolásban.


A ECA munkatársai több tényezőt is figyelemmel kísérnek a pontos adatok megszerzése érdekében. Többek között számításba veszik a háztartási alapanyagok — például a tej és az étolaj — árait, a bérleti díjak jellemző összegét, valamint a közüzemi szolgáltatások, a tömegközlekedés és a helyi valuta erejének átlagát.

Ázsiát a mért adatok szerint a legdrágább kontinensnek lehet nevezni, hiszen az összesített lista top 10 helyezettjéből ötöt a kontinens szerzett meg. Egyes szabályrendszerek már a Közel-Keletet is Ázsiához sorolják, így pedig Tel-Aviv a hatodik ázsiai város, mely az élmezőnyben teljesített.

Hongkong l\u00e1tk\u00e9pe

Hongkong

Fotó: Shutterstock

Hongkong már harmadik éve foglalja el a dobogó legfelső fokát, ezzel pedig megkapta a legdrágább városnak járó kétes megtiszteltetést. Mellette nem sokkal van lemaradva Tokió, Sanghaj, Kanton és Szöul. A kontinens mindemellett a leggyorsabban növekvő város címével is büszkélkedhet, ami nem más, mint Colombo — Srí Lanka fővárosa—, amely a 162. helyről 23-re érkezett a 2022-es évre.

Az európai városok tekintetében erőteljes visszaesés tapasztalható. Párizs régebben az élen szerepelt, azóta viszont a 30. helyre csúszott vissza, hasonlóképpen Madridhoz, Rómához és Brüsszelhez. Európa legdrágább városa a svájci Genf, amely Hongkong és New York mögött a harmadik lett.

„Az eurózóna majdnem minden nagyvárosában visszaesés történt az idei rangsorban, mivel az euró rosszabbul teljesített az elmúlt 12 hónapban, mint az amerikai dollár és a brit font”

— olvashatjuk a CNN International cikkében.

Szakértők szerint az utóbbi időszak politikai helyzete, a nemzetközi konfliktusok, valamint a háborús helyzet és a koronavírus hatásainak összessége jelentősen befolyásolta a városok gazdaságát, ezzel együtt pedig az éves eredményüket is.

Hogy néz ki a lista?

  1. Hongkong
  2. New York
  3. Genf
  4. London
  5. Tokió
  6. Tel-Aviv
  7. Zürich
  8. Shanghaj
  9. Kanton
  10. Szöul

Nyitókép: Shutterstock