Egy kamera az útlevél és az utazásra félretett készpénz mellett

Magyarország az egyik legolcsóbb úti cél: a britek szinte ingyen jönnek nyaralni

A nemzetközi utazási adatokat felhasználva megállapították, hogy a britek milyen úti célokat részesítenek előnyben idén, valamint az elkövetkező tíz évben. A felmérés a legdrágább és a legolcsóbb országokat határozta meg – Magyarország pedig árait tekintve kifejezetten csalogató a britek számára.


A MoneyTransfers.com adatai szerint az Egyesült Királyság lakosainak Ausztráliában lesz a legdrágább a nyaralásuk, egészen pontosan 3245 fontot kell fizetniük átlagosan minden alkalommal fejenként, mely hozzávetőlegesen 1,5 millió forintnak felel meg. Ezt követi Japán, majd Új-Zéland.

Az információk alapján a britek számára az európai kiruccanások számítanak a legolcsóbb opcióknak.

A legolcsóbb nyaralási célpontok élén szerepel Szlovákia, ahol a britek a becslések alapján 266,62 fontot költenek személyenként, mely nagyjából 122 ezer forintnak felel meg. Továbbá az élmezőnyben van még Gibraltár és Belgium is, de Magyarország is bekerült a legjobb tíz helyezés közé.

Apr\u00f3p\u00e9nz sz\u00e9tsz\u00f3rva egy t\u00e9rk\u00e9pen

Fotó: Unsplash/OhTilly

Országunk egészen pontosan a tizedik helyet kaparintotta meg, ami azt jelenti, hogy egy brit személy alkalmanként átlagosan 209 ezer forintnak megfelelő fontot költ a nyaralására, ha itt tartózkodik.

Az adatokból azt is kimutatták a szakértők, hogy tíz év múlva teljesen átrajzolódnak a helyezések. 2032-re Ausztrália helyét Japán veheti át, Hongkong lehet a második a listán, majd Új-Zéland fog következni.

„Miután az elmúlt két évben az utazás főként szóba sem jöhetett, igazán izgalmas látni, hogy a következő tíz évben a britek milyen lehetséges látogatásokat tesznek majd, és hogy mekkora bevételt hozhatnak ezekre a célállomásokra, mivel az utazás kezd visszatérni. Kiterjedt kutatásunk igazi pozitívum az utazási iparág számára a járvány utáni időszakban, és a trendek előrejelzése nagyszerű képet adott arról, hogy milyen lesz az utazás jövője"

— mondta Jonathan Merry, a MoneyTransfers.com vezérigazgatója.

Nyitókép: Unsplash/Benjamin White

Forrás: TD