Szerva itt, csere ott - ATP Róma testközelből

Róma közvetlen és barátságos. Már érkezéskor a repülőtéren megölel és érzelmesen a fülembe suttogja, hogy hiányoztam és mennyire örül, hogy újra lát. Róma hedonista: etet, itat, kényeztet és még a fenekembe is belecsíp, ugyanis itt a gyengébbik nem valahogy életfogytiglan Nő tud maradni állandó érdeklődésnek és bókoknak kitéve korosztály-függetlenül.

Alapvetően az olasz egyébként is egy bosszantóan mázlista náció: földrajzi elhelyezkedésüket tekintve is arcon csókolta őket Fortuna, hiszen körbe-körbe-karikába tenger mossa partjait, akadnak mezőgazdaságra kapható síkságaik, síelésre alkalmas hegyeik, nyaralásra csábító szigeteik, parádés konyhájuk, ösztönös stílusérzékük és ízlésük, mérhetetlen életszeretetük és jellemzően a történelem során a viszontagságos helyzetekből is ügyesen kidumálták magukat a világ legdallamosabb nyelvén magyarázva, széles gesztusokkal. Városaikat ellepik a kíváncsi turisták, hiszen a világ műkincseinek több mint a fele található náluk, ők pedig kedélyesen éldegélnek a múltban Michelangelo szobrok, Bernini szökőkutak közt és da Vinci freskók alatt.

A hét dombra épült Rómának legjobb, ha felvesszük a ritmusát és így sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk a város ütemében hömpölyögve. Annyiszor megfordultunk már itt, hogy lassanként járna nekünk egy ideiglenes lakcím. Ezen vizitek alkalmával jónéhányszor eminensen alakítottuk a turista szerepkört minden egyes épületre és festményre rácsodálkozva: az utolsó tégláig megszámoltuk a Forum romanum romjait, ahol megállapítottuk, hogy vesta szűznek lenni azért mégsem volt akkora szívás, hiszen 33 évesen szabadultak. Mikor Jézusnak véget ért az élet, a vesta szüzeknek elkezdődött. Tudjuk, hogy a Piazza Navonán található gyönyörű Szent Ágnes templom festményén levő Szűz Máriát Pinturicchio merő figyelmetlenségből egy korabeli ledérről mintázta, amiért picit száműzték büntetésből; hogy a Piazza Del Popolon temették el a hiedelem szerint a nem túl humánus Néro császárt, ezért oda két egyforma templomot is építettek, hogy nagyjából rehabilitálják azt a területet, és a sok szentség szintbe hozza a temérdek kegyetlenséget. Hogy a Campidoglion álló Marcus Aurelius lovasszobor olyan élethűre sikerült, hogy egyszer a tér arculatának kialakításáért felelős Michelangelo munka közben rászólt, hogy menjen arrébb, mert útban van. Hogy a közeli II. Vittorio Emanuele emlékmű nem túl nagy kedvence a rómaiaknak, és lenézően csak nagy fehér írógépnek titulálják. Hogy a Castel Sant’Angelot egyszer a már-már háziállatnak számító vadludak mentették meg a támadástól, mivel ők felébredtek az illetéktelen betolakodókra és éktelen ricsajjal fellármázták az édesdeden alvó várvédőket. Hogy ezt egyébként egy folyosó köti össze a Vatikánnal, hogy a Pápának speckó kis különbejáratú védett menekülőútvonala legyen. Hogy a Szent Péter Bazilikában lehet magyarul is gyónni, a Pietá pedig egy hazánk fia miatt van törhetetlen biztonsági üveg mögé rejtve, mert 1972-ben egy kalapáccsal a kezében bizonyos Tóth László még úgy érezte, hogy tovább tudná tökéletesíteni a mester munkáját, és letörte Mária bal kezét, valamint az orra és szemhéja egy darabját. Hogy a Svájci Gárda máig változatlan egyenruháját még Michelangelo tervezte, a kupola megmászása után pedig én egyszer majdnem megszültem, ámbár erről aligha tesznek említést a helyi útikönyvek, na mindegy. Hogy Michelangelo számára nem volt teljesen világos, hogy miért ő kapta a Cappella Sistina mennyezeti freskójának megtisztelő feladatát, mivel saját bevallása szerint inkább a szobrászat és építészet terén jeleskedett, mintsem festőként, de ha már így alakult, gondolta megpróbálja, a kezdők szerencséje pedig meglehetős diadalhoz juttatta, hiszen évente milliók zarándokolnak el ide, hogy titokban kattintsanak egy képet Ádám teremtéséről. Hogy a döbbenetesen monumentális Fontana di Trevibe muszáj dobnunk némi aprót, hogy éltessük a reményt, ide még visszatérünk. Anita Ekberg kedvenc fürdőhelye éppen ezért mindig aprópénz-szőnyegtől csillog. A kultikus hely közelmúltban történt renoválását a Fendi divatház állta, ahogy a Colosseum csinosításáért is ők nyúltak jócskán a zsebükbe.

Egyszóval Rómából nagyjából doktorálni tudnánk, ezért mostanában már csak afféle amatőr műkedvelő szintjén turistáskodunk, és meglátogatjuk a Spanyol lépcsőt, mert ott a legfinomabb a capuccino, a Pantheont azért, mert a szomszédságában szenzációs grappát adnak megagiga dózisban, vizespohárból, a Colosseum szomszédságában pedig ilyenkor egyszerűen isteni az articsóka. Már nem feszélyez minket az időelherdálás gondolata, hiszen már mindent láttunk, mindent is, többször is, ezért lustán elnyúlva átadjuk magunkat a városnak, és gondtalanul elücsörgünk egy napfényes kávézó teraszán fél délelőttöt is akár az elképesztő fazonokat nézve, elismerő elképedéssel. Itt abszolút ér délelőtt fél 11-kor báliruhában koktélozni, vagy házikabátban fröccsözni szivarral a kezünkben, lornyonnal a szemünkön, esetleg eltékozolt tehetségű művészlélekként sakkozgatni önmagunkkal álló nap. Egyszerűen imádom, ahogy keresik és megélik az örömöket igyekezve nem a gondokra, hanem a boldogságra koncentrálni.

Az elmúlt hétvégén aztán volt is okuk ünnepelni jókedvvel, bőséggel, hiszen a minden évben május közepén megrendezésre kerülő 1000-es tenisz ATP végére került pont. Ez a négy Grand Slam utáni legfontosabb torna a Roland Garros előtti felhozómérkőzések csúcspontja, emiatt aztán jellemzően a nagy nevek mind egytől egyik beköszönnek ide. Bár sajnos Federerhez és a Rómában már tízszer is diadalmaskodó Nadalhoz már lassanként a nyugdíjjal csenget a postás, azért mindig van kiért csorgatni a nyálunkat, akarom mondani elismeréssel adózni a sportteljesítménye előtt. Itt van rögtön a mi Marozsán Fábiánunk, aki nem kisebb bravúrral a tarsolyában indulhatott innen haza, mint hogy útilaput kötött az aktuális világelső, a spanyol Carlos Alcaraz talpára elporolva őt. Aztán persze ő is búcsúzott kisvártatva, de a pillanat, mikor megérezte a vér és a diadal ízét, örökké ide köti őt. Mi a negyeddöntők napján kirándultunk ki a teltházas pályára, ahol először Ruud és Rune rendeztek skandináv háziversenyt, majd a görög isten Tsitsipas Medvedev küldte haza, ami azért a legalábbis ejnye kategóriája, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lelátókról mennyi női szív dobbant csakis érte. A cseppet sem sovány vigaszt az jelentette, hogy a minimum sajátságos időjárás kapcsán időnként ezer ágra sütő napot a semmiből érkező záporok váltogatták, ezért a vizes pólókat relatív gyakran kellett szárazra cserélni hála az égnek nem szemérmesen elbújva a kíváncsi tekintetek elől, hanem sóhajtozó morajlás közepette.

Medvedev vitte végül a bulit Rune ellenében, ezzel megszakítva a 2005 óta tartó hagyományt, mely szerint a döntőben Nadal vagy Djokovic feláll a startvonalra. Na de hát minden jónak vége szakad egyszer, a mi őrült római vakációnknak is, a reptérre vezető úton a szemerkélő esőben pedig azon morfondíroztam, hogy a tenisz mennyire az élet nyelvét használja: előny, adogatás, hiba, elvétel, love - a tenisz alapelemei a mindennapi léthez kapcsolódnak, mert minden mérkőzés kicsiben maga az élet. A tenisz felépítése, ahogy a darabok egymásba illeszkednek, akár a kirakós részei a napjaink felépítését utánozva. A pontok játékok lesznek, amik játszmák, azok tornák, és mindez olyan szorosan összefügg, hogy bármelyik pillanat lehet a forduló. Amikor makacsul összeszorított szájjal elhatározzuk, hogy mi vagyunk az erősebbek és a rátermettebbek, a győzelemre méltóbbak, fejben erősebbek. Szerintem menni fog, én például már majdnem olyan kényszeres és babonás vagyok, mint Rafael Nadal, csak a tenyeresen nem olyan jó. Na de a fenekem…! Vagyis a fonákom.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Getty