
Sokkoló következménye lehet annak, ha nem reggelizünk megfelelő időben
A reggelinek még annál is nagyobb szerepe lehet az egészségünkre, mint azt eddig gondoltuk.
Évtizedek óta köztudott, hogy a reggeli az egyik legfontosabb étkezés. Ezzel a kérdéskörrel már számos vizsgálat foglalkozott, de a barcelonai Globális Egészségügyi Intézet tanulmánya egészen megdöbbentő eredményekre jutott.
A több mint 100 000 résztvevőt magában foglaló kutatás szerint a reggel 9 óra utáni reggelizés 59%-kal növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát azokhoz képest, akik reggel 8 óra előtt étkeztek.
Azok esetében, akik teljesen kihagyják a reggelit, a kockázat még magasabb.
Ez is érdekelhet: Ezzel a reggelivel megduplázhatod a fogyást
A reggelizés segíthet a cukorbetegeknek hatékonyabban egyensúlyban tartani a vércukorszintjüket, és megelőzni a magas vércukorszintet. Emellett a reggelizés segítheti a testsúlykontrollt is, amennyiben a nap folyamán elfogyasztott összes kalória nem haladja meg a megengedettet
– mondta Elizabeth Hanna, az Amerikai Diabétesz Szövetség táplálkozási igazgatója a HuffPostnak.
Abban egyébként gyakorlatilag konszenzus van, hogy a megfelelő reggeli javítja az energiaszintet és a koncentrációt, valamint segíthet csökkenteni a szívbetegségek kockázatát is, tehát érdemes ráállítanunk a szervezetünket erre a fajta étkezésre.
A szakemberek emellett rendszeresen kiemelik, hogy nemcsak a korai reggeli, hanem a korai vacsora is kifejezetten jót tesz a szervezetünknek. A késői, akár 22 óra utáni nassolás pedig szintén 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet.
Forrás: HuffPost
Kép: Shutterstock