
6 jó tanács, amivel segíthetsz a gyerekednek, ha piszkálják az iskolában
Az új tanév kezdete − amellett, hogy tele van izgalmakkal − egyes gyerekek számára ijesztő is lehet: a suli falai közé visszakerülés magával hozhatja az ellenük folytatott zaklatásokat is. Szülőként azonban segíthetsz megelőzni, hogy nagyobb legyen a baj − összegyűjtöttük, hogyan.
A zaklató-áldozat dinamikák a „tehetetlen” szülők életét is próbára teszik. Már ha tudnak róla. Ezért is fontos, hogy szülőként tisztában legyünk azokkal a jelekkel, amelyek leleplezik, ha gyermekünk zaklató viselkedés áldozata – hangsúlyozza az Independent. A zaklatásnak ugyanis súlyos következményei lehetnek, melyek akár felnőttkorban is kísérthetnek. Szülőként fontos megértenünk azt is, hogy ezekben az esetekben nem csak „összeveszésről" vagy „ugratásról" van szó, hanem ismétlődő, szándékos bántalmazásról, ami lehet fizikai, verbális vagy pszichológiai; történhet szemtől szemben vagy online.
Az alábbi jelek figyelmeztethetnek minket rá, hogy baj van, még akkor is, ha gyermekünk nem akar róla beszélni.
- Szakadt ruhákkal vagy hiányzó holmikkal jön haza.
- Váratlanul nem akar iskolába menni.
- Megmagyarázhatatlan betegségekre vagy fejfájásra panaszkodik.
- Csendessé és visszahúzódóvá válik.
- Sokkal korábban akar iskolába menni, vagy későn jönne haza, hogy elkerülje a többi gyereket.
És mit tegyünk, ha gyermekünket zaklatják? Ezeket is pontokba gyűjtöttük alább.
1. Maradjunk nyugodtak!
Fotó: Shutterstock
Fontos, hogy megőrizzük a hidegvérünket, még akkor is, ha dühösek vagyunk amiatt, hogy a gyermekünket célpontnak tekintik. Finoman beszéljünk a gyerekünkkel, és hallgassuk meg őt.
2. Ismerjük meg a tényeket!
Beszéljünk a gyerekünkkel, és állapítsuk meg, mi történt, ki mit és mikor tett. Akár vezethetünk naplót is arról, mikor történik a zaklatás, majd azt megoszthatjuk az iskolával.
3. Mondjuk azt, hogy ne vágjanak vissza!
A szülőknek nem érdemes arra bátorítaniuk gyermeküket, hogy megtorolja a zaklatást, különösen nem erőszakkal, mivel annak negatív és kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Inkább mondjuk nekik azt, hogy kérjenek segítséget.
4. Legyünk tisztában a mentális stresszel!
Fotó: Shutterstock
Ne becsüljük alá a zaklatás hatását a gyermek mentális egészségére, és tartsuk szemmel a figyelmeztető jeleket. Ha depressziót, szorongást vagy önkárosítást tapasztalunk, forduljunk orvoshoz.
5. Mit akar a gyerek?
Jobb, ha megkérdezzük a gyereküket, hogy mit szeretne, mi történjen ezután. Segíthetünk neki meghatározni a választási lehetőségeit, a lehetséges következő lépéseket is.
6. Beszéljünk az iskolával!
Kérjünk betekintést az iskola zaklatásellenes politikájába, hogy mind mi, mind a gyerekünk tisztában legyen azzal, hogyan lehet rendezni a dolgokat.
Nyitókép: Shutterstock