Ezért van szükséged életed során a kínos helyzetekre
Ahhoz, hogy a személyiségünk fejlődni tudjon, gyakran ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Tegyük fel, hogy jobb nyilvános szónok akarsz lenni: fel kell állnod és gyakorolnod kell a mások előtti beszédet, és ez első körben valószínűleg kínos és kényelmetlen érzés lesz.
Ez akadályokat gördíthet a személyes fejlődés elé, mert ezek a kellemetlen érzések, amelyeket átélsz, jóval azelőtt jelentkeznek, hogy észrevennéd a képességeid javulását. Ennek eredményeként úgy érezheted, hogy a negatív élmény nem éri meg és idő előtt feladhatod a kitűzött célod.
De mi lenne, ha átformálnánk a kellemetlenségekhez való hozzáállásunkat? Tekintsük a fejlődés jelének és olyasvalaminek, amire törekednünk kell, nem pedig elkerülni. A Psychological Science című szakfolyóiratban megjelent új tanulmány szerint ez a gondolkodásmód motiválhatja az embereket arra, hogy a céljaikért dolgozzanak.
Az első tanulmányban Kaitlin Woolley a Cornell Egyetemről és Ayelet Fishbach a Chicagói Egyetemről 557 felnőttet toborzott, akik kezdő szintű improvizációs workshopokra jelentkeztek. A közreműködők részt vettek egy improvizációs gyakorlatban, melynek lényege, hogy a csoport egyik tagja úgy mozog a teremben, ahogy akar, miközben a többiek a helyükön állnak; egy bizonyos ponton a szabadon mozgó improvizáló úgy dönt, hogy átadja a fókuszt a csoport egy másik tagjának, aki aztán átveszi a feladatot.
A gyakorlat megkezdése előtt a résztvevők felének elmondták, hogy a cél az, hogy kínosan és kellemetlenül érezzék magukat, ugyanis ezek az érzések annak a jelei, hogy a gyakorlat működik. A kontrollcsoport résztvevői egyszerűen megkapták a gyakorlatra vonatkozó szokásos utasításokat, a kellemetlen érzés említése nélkül. A kutatók videofelvételeket készítettek az improvizációkról, amelyeket később értékeltek mind a kitartás (mennyi ideig maradtak a résztvevők a reflektorfényben, mielőtt átadták azt a csoport egy másik tagjának), mind a kockázatvállalás (mennyire feszegették a határokat vagy mennyire lépték át a határokat az improvizáció során) szempontjából.
A csapat arra jutott, hogy azok a résztvevők, akiknek azt mondták, hogy éljék meg a kínos érzéseket, több időt töltöttek improvizálással és nagyobb kockázatvállalást mutattak, tehát motiváltabbak voltak a feladat során. Ezek a résztvevők emellett nagyobb valószínűséggel érezték azt is, hogy a feladat során elérték személyes céljaikat.
További online kísérletek azt mutatták, hogy a kényelmetlen szituációk keresése számos más helyzetben is motiválhatja az embereket. Az egyik vizsgálatban a résztvevők egy olyan írásgyakorlatban vettek részt, amelyről azt mondták nekik, hogy segíthet feldolgozni egy fontos érzelmi problémát. Néhányuknak azt mondták, hogy a gyakorlat célja az, hogy kellemetlenül érezzék magukat. A feladat elvégzése után ezek a résztvevők a kontrollcsoporttal összehasonlítva nagyobb valószínűséggel hitték, hogy a gyakorlat segített nekik érzelmileg fejlődni és küzdelemre való hajlamukat és készségüket fejleszteni.
Összességében az eredmények azt sugallják, hogy keresnünk kell a kínos helyzeteket, amelyek gyakran a személyes fejlődéssel járnak együtt és a céljaink felé való haladás jeleként kell értelmeznünk őket. Ez motiválhat bennünket, amikor olyan dolgokkal szembesülünk, amelyeket egyébként egyszerűen negatív érzelmi élménynek tekintenénk.
Jó látni egy olyan tanulmányt, amely nem csupán online vagy laboratóriumi vizsgálatokra támaszkodik, hanem a beavatkozás valós világát mutatja meg, mely ebben az esetben tényleges improvizációs műhelyekben történő teszteléseket is tartalmaz. Érdekes lenne azonban tudni, hogy a kellemetlenségek felvállalása hosszú távú, egyetlen időponton túlmutató hatással van-e a motivációra is. Valóban nagyobb valószínűséggel tart ki valaki azért, hogy jobb szónok legyen, ha elfogadja az esetlegesen felmerülő kellemetlen érzéseket? Erre valószínűleg csak egy hosszabb távú tanulmány fog tudni választ adni.
Nyitókép: Shutterstock
