Vitamin infúzió, avagy hogyan éljük túl a hajtós mindennapokat

A prevenció és a makacs betegségtagadás már évtizedek óta egy hatékony és működő módszernek tűnik számomra. Nagyjából húsz és harminc éves korunk között tűnik fel először, hogy léteznek egyáltalában betegségek, amik minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszer csak villámként csaphatnak a körülöttünk élőkbe, amiktől térdre rogynak és esetleg fel sem sikerül kecmeregniük. Bennem valami alighanem elromlott, mert én kitartóan halhatatlannak képzelem magam, ámbár az évek során azért még nekem is feltűnt, hogy érdemes a szervezetünk apró kis jelzéseire odafigyelni. Mivel szegény kis korpuszunk képtelen egy SMS-ben figyelmeztetni vagy interurbán feltelefonálni minket, ha valami gáz van, azért mégis apró kis vészharangot szokott kongatni a fülünkben, de néha akkora zajt csap körülöttünk a lármás XXI. század, amit életünknek becézünk, hogy egyszerűen nem halljuk meg. Csak mikor már beütött a krach, és visszapergetve a filmet - aminek a gázsi nélküli főszereplői vagyunk - rémlik fel, hogy itt-ott már gondolhattuk volna vagy észleltünk ezt-azt, de lepisszegtük a bennünk rejlő vészhíradót.

A magam részéről megszállottan rajongom a szélsebesen száguldó, tülekedő akadályversenyes vesszőfutást, amiben élünk, de azért közben igazat kell adnom a régi idők indiánjainak, akik szerint néha kicsit le kell lassulnunk, hogy a lelkünk utolérje a testünket. Annyi stresszfaktor ér minket napra nap világégésként felkonferált, túlhájpolt vírusokkal, szomszédban dúló háborúval, gigainflációval, django-szerűen elszabadult energiaárakkal, hogy az egészségünket garantáló kiegyensúlyozottságot és derűt egyre nehezebb kézen fogva magunkkal vezetni. A szorongó aggodalom pedig mágnesként vonzza és hellyel kínálja a betegségeket.

Az én környezetemben is akadnak olyanok, akik azt mondták, hogy „csókpuszipá”, összecsomagolták a vándorcirkuszt és leléptek Bali külsőre mondjuk, ahol egy kajibából csodálva a naplementét végleg hátat fordítottak a régi, stresszben tocsogó életüknek. Mi többiek, akik nem vagyunk ilyen vagányak, muszáj páncélt növesztve felvérteződnünk és amúgy darwinosan alkalmazkodnunk a szaporán változó körülményekhez. Az én tuti receptem, hogy félévente-évente, mikor picit lemerülni érzem a napenergiából táplálkozó éléstéramat, felkeresem az egyik kedvenc helyemet, odatartom a szebbik vénámat egy tejjel-mézzel folyó, minden földi jóban dúskáló infúziónak, és röpke félóra alatt láthatatlan immunbúra alá bújok, ami kineveti a vírusok, baktériumok gyenge kis próbálkozásait és a Gellérthegy odébb pöckölésére is képessé tesz.

Már egy üres infúziós sóoldat is ducira kerekített, boldog sejteket eredményez a folyadékot alig látó szervezetemben, a kosárkányi beleszuszakolt éltető ampulla pedig valóságos wonderwomanné változtat. Persze a szájon át bevett vitaminok, ásványi savak és nyomelemek is roppant hasznosak, a mindennapi mantránk részét kell képezzék, de ezek dózisai nem ritkán csekélykék, gondot okozhat a vivőanyag, és sajnos a gyomor-bélrendszeri felszívódás sem mindig optimális. Ezzel szemben az infúziós oldatba kevert vitális anyagok felszívódási veszteség nélkül, azonnal bent vannak a vérben és könnyen eljutnak a sejtekbe, szervekbe. Ha vérképünket lobogtatva érkezünk, akkor személyre szabott, speciális koktélt kaphatunk. De léteznek előre felvázolt csomagok immunerősítésre, kiégésre, kimerültségre, gyulladásos, emésztőrendszeri, daganatos, szív vagy érrendszeri problémákra is akár.

Szent-Györgyi Albert legnagyobb rajongója vagyok évtizedek óta, így aztán betegágy tőlem nemigen kopik. A méltatlanul kevés tisztelettel körülvett tudós soha nem 500 mg-os liposzómális retard kapszulát ajánlott a tanulmányában, amiért azt a semmi kis Nobel-díjat kapta, hanem napi 8-9 ezer milligrammról beszélt, amit ő és a kutatócsoportja szorgalmasan be is vett élete végéig. Közülük ő halt meg legfiatalabban bakfisos 93 évesen, a többiek még tovább virgonckodtak. A C-vitamin a mindennapi imánk része kell legyen, hiszen nem csupán egy láthatatlan búra, amiről lepattannak a vírusok, baktériumok, minden nyalánkság, de még talán a bántó tekintetek is. Ezen felül gyorsítja a sebgyógyulást és a kötőszövet regenerációját, részt vesz a csont-és porcképzésben, segíti a vas felszívódását, odateszi magát a vérrögképződés kialakulása ellen, így csökken a szívroham és embólia veszélye, semlegesíti a szabad (péntek, szabad szombat) gyököket és növeli a fizikai teljesítőképességünket. Egy legális és ultahasznos drog. Hű társa tud lenni a Q10-vitamin és a Carnitin, a Natriumhydrogenkarbonat, ami az elsavasodás ellen harcol foggal-körömmel, megvédve minket a gyulladásoktól, allergiától, degeneratív folyamatoktól. Alpha-Liponsav, B-vitaminok, Magnézium, Cink és még ezer nyalánkság kerül a kedvenc koktélomba, amitől újabb félévre garantáltan sugárzik a mosolyom, terhelhető a vállam, azt sem tudom, hogy mi fán terem a betegség és rettenthetetlennek érzem magam minden alapvető és elvárt női feladatnak eleget téve: alvás nélkül lehozom az egész hetes dzsemborit, áramot termelek, fotoszintetizálok és kézrátéttel gyógyítom a merevedési zavart. Sima liba.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Photo by Diana Polekhina on Unsplash