blue stone on white surface

A világ legnagyobb zafírlelőhelyét találták meg valaki udvarában

Százmillió dollárt is érhet az a közel féltonnányi zafírcsoportosulás, amit egy ember véletlenül a saját hátsóudvarában talált.


Képzeljük el a szituációt: gyanútlanul ássuk fel a kertünket épp, mikor az ásónk csiszolatlan zafírba ütközik – egy Srí Lanka-i úriemberrel épp ez történt. Házfelújítás miatt kellett feltúrni a kertjét Ratnapurában, ekkor került elő a világ jelenleg ismert legnagyobb zafírcsoportosulása, melyet azóta Serendipity zafírnak neveztek el. A Serendipity összesen 2,5 millió karátos, azaz körülbelül fél tonnát nyom. Ez a piacon úgy 100 millió dollárt, azaz nagyjából 32 milliárd forintot érhet. Az pedig már csak a véletlenek egybeesése, hogy a lelet tulajdonosa, egy bizonyos Mr. Gamage épp egy harmadik generációs drágakő-kereskedő.

Több mint egy évig dolgoztak a köveken, hogy megtisztítsák, analizálják és hitelesíttessék őket. A csoportosulást igyekeztek egyben tartani (ha már ez a legnagyobb a világon), ám néhány zafír kiesett a munka közben, ezekről kiderült, hogy kimagasló minőségű csillagzafírok – de ez még nem jelenti azt, hogy a "gombóc" többi alkotóeleme is ilyen tisztaságú. A tudósok szerint úgy 400 millió éve alakulhattak ki ezek a kövek.

A lelet ugyan nem mindennapi, de a drágakövek felbukkanása errefelé egyáltalán nem ritka. Srí Lanka eleve híres a köveiről, csak a tavalyi évben félmillió dollárnyit exportáltak belőlük. Ratnapura neve pedig szó szerint azt jelenti, hogy 'drágakövek városa',

Nyitókép: Jacek Dylag/Unsplash