György herceg

György herceg annyira szereti az új becenevét, hogy otthon is így hívatja magát

A királyi család mindig is híres volt a kedves becenevekről, most pedig úgy tűnik, hogy György herceg sem maradt ki a jóból.


Köztudott, hogy Vilmos herceg kiskorában „Garynek" hívta a néhai királynőt, a gyerekei pedig sokszor Poachy-nak szólítják az első számú trónörököst.

Arról azonban mindeddig nem esett túl sok szó, hogy vajon György herceget milyen becenévvel illetik akár a családtagjai, akár a barátai.

Amikor a család Londonban élt, György és Sarolta a Thomas' Battersea iskolában tanultak, ahol a két gyermeket egyszerűen csak George és Charlotte Cambridge néven ismerték, tekintve, hogy a szüleik akkor még nem Wales hanem Cambridge hercege és hercegnéje voltak.

Ez is érdekelhet: Katalin és Vilmos aggódott György herceg koronázási szerepe miatt

Sarolta és György azonban tavaly szeptemberben a Lambrook nevű magániskolában folytatták a tanulmányaikat.

Egyes információk szerint Györgyöt „PG"-nek hívták az osztálytársai, utalva a monogramjára (Prince George).

Ez azóta valahogyan „PG Tips”-re módosult, és György annyira szereti a becenevet, hogy állítólag már otthon is így hívják őt a családtagjai.

Emellett a herceg régebben Archie-ként is hivatkozott magára, erről egy királyi rajongó mesélt az egyik brit lapnak.

Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta: >> Archie-nak hívnak!' << Egy széles mosollyal az arcán. Nem tudom, miért hívja magát Archie-nak, de a gyerekek gyakran játszanak a nevükkel, és szerintem ez kedves dolog

– mondta a nő a The Sunnak.

Forrás: Marie Claire UK

Kép: Getty Images