Játékmackó, 1964

Megvan a gyerekkori játékmackód? Most nagy szükség lehet rá!

Március 8-án a játékmackóké lesz a főszerep a budapesti Blitz Galériában.


Noon Azaki (Kováts Lajos) festőművész rendhagyó akciót hirdetett nemrég, melynek központi szereplői gyerekkorunk legkedvesebb játékmackói.

A művész nemrég játékmackókat kezdett el festeni, melyek gyerekkorát idézik, azonban a megörökítés mellett további célja, hogy későbbi modelljeit megismerje, írja az Énbudapestem.

Ennek keretében rendezi meg a Nagy Mackó Casting nevű eseményt március 8-án a budapesti Blitz Galériában, ahol 14 és 19 óra között játékmackókat és azok tulajdonosait várja.

„Új festménysorozatomhoz szereplőket keresek. Hozd el gyerekkorod egy darabját a castingra. Régi mackókat várok, akiket megőriztetek. Lehet kopott, sérült, hiányos is. Minden maciról profi fotót készítünk Darabos György barátommal”

– írja a festő Facebook oldalán, hozzátéve, hogy a fotózás érkezési sorrendben történik, a mackókról készült fotót pedig a tulajdonosok később megkapják.

Az alkotó szeretettel vár minden olyan felnőtt mackótulajdonost, aki szívesen látná kedvencét a vásznon megörökítve.

Noon Azaki tavalyi kiállításán száznyolc Buddha-képét mutatta be, majd egy 52 saját haikuval kiegészített kötetet is megjelentetett az alkotásokból.

A tárlatot megelőzően a Sotheby’s aukciós ház 2022-ben beválogatta a művész egyik alkotását, a Sukhavati című kép végül várakozáson felül, 14 ezer eurós (5,5 millió forint) áron kelt el.