A Jóbarátok egyik jelenete Cole Sprouse-szal és Jennifer Anistonnal

Ezért volt nehéz a Jóbarátok Benjének Jennifer Anistonnal forgatni

A Jóbarátok gyereksztárjai sokak fejében még mai napig kisgyermekként élnek, pedig már ők is felnőttek. A Ross fiát, Bent alakító színész már 30 éves, évekkel a felvételek után pedig bevallotta, miért volt számára kifejezetten nehéz Jennifer Anistonnal dolgozni.


Míg sokan Benként találkoztak vele először, mások inkább már a Netflix Riverdale című műsorának egyik főszereplőjeként ismerik Cole Sprouse-t. A gyereksztárként indult színész ma már harmincéves, és alig tudjuk elhinni, hogy ennyi év eltelt az emlékezetes jelenetei óta.

Ki ne emlékezne azokra a pillanatokra, ahogy a fiatal Ben az apukáját ugratja utánzással, valamint az arca összefirkálásával, vagy ahogyan Rachellel beszélget. Bár már nagyon sok idő eltelt a forgatások óta, Sprouse mégis tisztán emlékszik a stúdióra, illetve a munkálatok nehézségeire. Egy korábbi visszaemlékezésében elárulta, hogy nem maga a színészkedés jelentett kihívást számára, hanem a Jennifer Anistonnal közös munka.

Egy interjújában így emlékezett vissza az élményeire:

„Elég ijesztő, de nagyon csodálatos élmény volt. Mindannyian rettenetesen kedvesek voltak. A teher egyszerűen óriási volt, és ezt már akkor érezted, amikor a forgatásra léptél, még gyerekként is. Kihívás volt, mert én fiatal voltam, aki akkoriban azokkal a lenyűgöző színészekkel dolgozott."

Na de miért volt nehéz számára a sorozat Rachelével forgatni?

Mint kiderült az interjúból, Sprouse kisfiúként szerelmes volt a színésznőbe, éppen ezért sokszor elakadt a szava, vagy nem tudott rendesen összpontosítani a közelében.

„Nagyon-nagyon nehéz volt Anistonnal dolgozni, mert annyira szerelmes voltam belé. Meg voltam bolondulva érte. Szótlan voltam. Teljesen összezavarodtam, elfelejtettem a szövegemet, és teljesen ki voltam ütve. Nehéz volt”

— olvashatjuk a Marie Claire cikkében.

Bár csupán hét epizódon keresztül alakította Ross kisfiát, mai napig sokan Bennek szólítják a rajongók közül. Ez valószínűleg a Netflixnek köszönhető, melynek kínálatában megtalálható a szitkom. Ez a fajta rajongás igazán meglepő, hiszen Sprouse eddigi karrierje során éveken keresztül játszott ikertestvérével a Disney Zack és Cody élete című műsorában, illetve számos más sorozat- és filmszerepet is maga mögött tudhat már.

Úgy tűnik, aki egyszer szerepelt a Jóbarátokban, az már soha többet nem szabadul a karakterétől.

Nyitókép: Getty