A humor határain túl: Rejtő Jenő élete és halála

A legendárium szerint még lezáró akkordként, vérbő cinizmussal odavetette, hogy „Ez az év is jól kezdődik!”, majd utolsó poénja után mintegy nyolc perccel megelégelte legyengült szervezete a mínusz 47 fokos „nyaralást”.

A hajmeresztő fordulatokban bővelkedő fiatalkorát világ körüli turnéként élte meg térdig járva a témagyűjtésben, hiszen Svédországban heringhalász volt, Genovában kétkezi építőmunkás, Zürichben gobelinkereskedő, Franciaországban sztepptáncos, Hamburgban dokkmunkás, de közben fél kézzel összepancsolt parfümökkel is házalt, dolgozott vándorcirkuszban és megjárta Afrikát - bár az kitartóan vitatott, hogy szolgált-e az idegenlégióban, még ha hely-és rendszerismerete gyanakvást keltően alá is támasztotta mindezt. De életvitelszerű, tapétaszaggató modorban gátlástalanul fogalmazó handabandázásába az is simán belefér, hogy az egészet pusztán ő találta ki nimbuszát öregbítendő. Miután 1930-ban hazatért és a nyelvtanítás mellett írogatni kezdett, szupernóvaként robbant be és vált a ponyva Jókaijává. Azóta is generációk falják ellesett mondatfordulatokkal, ajándékba adva ezzel nekünk a leggyorsabb emberismereti lakmuszpapírt, hiszen, ha valaki nem tudja mondjuk, hogy Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még csak 21 éves volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat, vagy hogy mit jelent, ha négy különböző nemzet képviselője ül egy asztalnál, akkor azzal tényleg nincs értelme barátságba keverednünk, mert megmérettettek és csúful könnyűnek találtattak.

A zsilettpengeéles humorú, elképesztő karaktereket kifundáló szófordulat-betyár több emberéletnyi kalandot és tartalmat tuszkolt bele a rendelkezésre álló, alig 38 évébe. Rendkívül produktív munkássága során pazarul keresett, amit kanyargós tivornyák alkalmával sikerült hamarjában eldorbézolni a langaléta, korán kopaszodó fiúnak, aki a széptevésben is jeleskedett. Talán praktikai okokból rendre gépírólányokat vett feleségül. Mikor már megengedhette magának, hogy más ütögesse a billentyűket, akkor Kassák Lajos és Heltai Jenő ajánlására felhívta Boros Rózsikát, hogy tudtára adja, a regényalkotásra legmegfelelőbb időben, hajnali 3-kor felkeresné Dob utcai hajlékában. A meglehetősen furcsa napszakválasztást még meg tudta bolondítani estélyi ruhával, mint kötelező munkaruha-kritériummal, nélkülözhetetlen rúzshasználattal, és kikötötte, hogy semmiképpen sem szabad nevetnie a hallottakon, ami talán a legnehezebben teljesíthető elvárás volt az összes közül.

A szédületes tempóban diktáló Rejtő mellett több hektoliternyi kávé, megszámlálhatatlan doboz cigaretta és egyéb pörgetőszerek is lefolytak a Dunán, ám a mű elkészültekor alighanem az író elégedettségéről tanúskodhatott, hogy megköszönte munkáját és egyben megkérte a kezét. Rózsika láthatott már néhány meglepő dolgot életében, hogy mást ne mondjak, például Kassák verseket, így aztán igent mondott. A harmonikus házaséletnek azonban kevéssé kedvezett az a bohém hedonizmus, amivel Rejtő mindennapjait tengette olykor hetekre eltűnve, fűt-fát jóltartva, minden pénzt elherdálva, úton-útfélen verekedésekbe bonyolódva. Alig két év házasság után Rózsika úgy gondolta, hogy az író diktáljon most már bátran másnak, a szófogadó Rejtő pedig alig két héttel a válás után hamarjában újra nősült, hiszen szorongatta a leadási határidő, így aztán diktálni kellett.

Ezúttal Gábor Magdolnának mondta ki a boldogító igent, aki maga is írt és fordított novellákat és kalandos könyveket, de relatív gyorsan kiderült számára, hogy a Rejtő című kaland talán meghaladja a képességeit, pedig számára még az az engedmény is megadatott, hogy véleményt formáljon és hébe-hóba nevessen az elhangzottakon - persze szigorúan makulátlanul rúzsozva, nagyestélyiben. Mikor aztán az író a súlyos szervezetkizsákmányolás és a mindennapi szériatartozék serkentők miatt idegszanatóriumba került, Magdolna hamarjában összepakolt és vissza sem nézett, csak némi flitter és csillám maradt a nyomában.

„A nő olyan, mint egy költői hasonlat - ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme”

– elhíresült alapvetés nyomában haladva a sorban Kovács Magda következett, akinek azonban már csak diktálni tudott, a fejüket felütő zsidótörvények miatt el nem vehette. Ekkoriban már csak más neve alatt publikálva serénykedhetett, mígnem aztán az Egyedül vagyunk című nyilas lap 1942-ben lényegében feljelentette, hogy zsidó létére nem átall kávéházban írogatni és még munkaszolgálatra sem hívták be, ó borzalom. A hiányolt behívó persze ezután hamarjában megérkezett, a jócskán legyengült írót pedig már betegen vitték a nagykátai katonakórházból a büntetőszázadba, de a túlélőhumor még ott is utat tört magának, és a kilátástalanságban percnyi vigaszként társait szórakoztatta emlékezetből idézve regényeiből, és felskiccelte a készülő művének tartalmát, aminek kéziratát társai szerint a hátizsákjában őrizte, mások szerint csupán beszélt róla, de valójában talán egy sor sem vetett belőle papírra. Különös körültekintésének hála nem bízta másra és előre megírta a saját groteszk sírversét is „Sír (a) felirat” címmel, amin csupán az évszámhoz kellett két kurta évet hozzáadni:

Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt 36 évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hantjaira!
Ámen.

Tífusztól és félelemtől sanyargatott, fagyott holttestet tömegsírba dobták, a hátizsákot pedig ott hagyták a hóban. Sosem tudjuk meg, hogy volt-e benne bármi a készülő regényből.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.