A londoni divathét modelljei soványabbak, mint valaha - hová tűnt a testpozitivitás?

Olivia Petter újságíró Independent-ben megjelent cikkében ír arról, hogy miután az elmúlt nyolc évben részt vett a Londoni divathéten, és végtelen számú történetet hallott arról, hogy a modellek éheztetik magukat a bemutatók előtt, vagy azt mondták nekik, hogy két nap alatt dobjanak le egy ruhaméretet, hogy részt vehessenek egy bemutatón, egyre inkább aggasztónak találja a kifutó modellek egészségét és jóllétét, valamint a más testalkatok képviseletének hiányát.

„Ami azonban még ennél is aggasztóbb, hogy úgy tűnik, senkit sem érdekel. Legalábbis annyira nem, hogy bármit is tegyen ellene”

– írja.

Bár látszólag olyan problémáról van szó, amely már elindult a megoldás útján – hiszen egyre többet beszélünk a testpozitivitásról – még nagyon messze vagyunk a pozitív végeredménytől. Tény, hogy több modell is nyíltan beszélt a jelenségről, akikkel a múltban rosszul bántak, vagy hogy a márkák megnövelték a méretválasztékukat és minden eddiginél több plus size modell kap szerepet a show-kban, a legtöbb modell még mindig extrém módon vékony.

Petter szerint a modellek az idei szezonban extra vékonyak, és szerinte nincs egyedül ezzel a véleménnyel.

Az egész iparágban hasonló zúgolódás volt tapasztalható az elmúlt időszakban. Néhány héttel ezelőtt Vanessa Friedman, a New York Times divatigazgatója a következpt írta ki Twitter-oldalán:

„Még engem is zavart Jason Wu sok modelljének extrém soványsága a bemutatóján.”

Miután a tweetre több száz válasz érkezett, később pontosított:

„Életem során rengeteg étkezési zavarral küzdő emberrel és rengeteg természetesen vékony emberrel is találkoztam már, és a kettő közötti különbséget nem nehéz felismerni. Elmondhatom, hogy a modellek közül legalább ketten ebbe a kategóriába estek. A lényeg nem az volt, hogy megszégyenítsük a modelleket, hanem hogy felhívjuk a figyelmet a problémára. Tényleg úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy a divat tükrözze a teljes ruhahordó népességet, faj, nem, méret és életkor szerint.”

Friedman tweetje rávilágított a probléma egy részére. Mint tapasztalt iparági ízlésformáló, hozzászokott ahhoz, hogy nagyon vékony nőket lát a kifutón; hogy ezt szóvá teszi, az jelent valamit.

Petter szerint ez határozottan olyasmi, amit ő is normalizált az évek során.

„Idővel az ember annyira immunissá válik arra, hogy a modellek vékonyak, hogy már nem is ismeri fel. Ez annak ellenére van így, hogy sok ismerősöm, aki modellként dolgozik, megosztotta velem a rémtörténeteit. A gyakori anekdoták között szerepel, hogy a modelleknek azt mondták, hogy a bemutatók előtt evés helyett cigarettázzanak, és arra kérték őket, ne igyanak vizet, hogy ne puffadjanak fel. Egyikük elmesélte, hogy egy nagy brit márka 2020-as bemutatóján egy modell elájult a színfalak mögött.”

Hozzáteszi, mindezek ellenére továbbra is nehéz erről a témáról beszélni a lehetséges kritikák miatt, Friedmant például a soványság megszégyenítésével vádolták.

„Ezért nem beszél róla senki az iparágban. Mivel magam is sovány vagyok, utálom, amikor azzal vádolnak, hogy nem eszem, mert ez nem igaz. De nagyon könnyű észrevenni a különbséget egy sovány modell és egy egészségtelenül sovány modell között”

– mondja Camille Charriere, divatszakíró és műsorvezető.

„Az idei szezon eddigi castingjait elnézve, Londonban és New Yorkban, tényleg úgy tűnik, mintha visszalépnénk.”

Szinte lehetetlen nem észrevenni. Az aggodalom az, hogy a kifutón a sokszínűség hiánya, és az a tény, hogy a modellek egy része esetleg rosszul van, csendben elfogadott problémává vált, amit bonyolultabb megoldani, mint gondolnánk.

Petter Charli Howard példáját említi, aki nyíltan beszélt saját negatív tapasztalatairól a modellszakmában. Howard 17 éves korában narancslébe áztatott vattát evett, és kényszeresen méricskélte a testét, hogy elérje az ügynökségének elvárt testméretet. Végül a súlya miatt ejtették; akkoriban 1,80 m magas volt és 6-8-as brit méretet hordott, ami az európai méretezésben 34-36-nak felel meg. Amikor 2015-ben nyílt levelet írt egykori ügynökségének, az hatalmas előrelépést jelentett a testpozitivitás terén, ami csak az egyik oka annak, hogy miért tűnik olyan furcsának, hogy ismét itt tartunk.

„Mindig is aggódtam, hogy a plus-size mozgalom egy trend vagy a gömbölyűbb, nagyobb nők jelképesítése. Tény, hogy a nők megérdemlik, hogy a testalkatuk képviselve legyen. A nagyobb vagy gömbölydedebb testalkat nem tesz olcsóbbá egy márkát – ehelyett lehetővé teszi, hogy az átlagfogyasztó is álmodjon és vásárolni akarjon a tervezőtől. A testünk nem árucikk, és a csodálatos és hihetetlenül gömbölyded modellek felemelkedésével egyszerűen nincs többé kifogás arra, hogy lusták legyünk a castingok során”

– mondja Howard.

A másik probléma az, hogy még ha a tervezők castingolnak is plus size modelleket, általában csak egy vagy kettő van belőlük. Ez azt jelenti, hogy a ruhák többségét még mindig ugyanolyan testalkatú nőkről mintázzák.

A tervezők évekig azzal mentegetőztek, hogy azért nem mutatják meg ruháikat nagyobb testméreteken, mert nem gyártanak ilyen méretű ruhákat. Sok luxusmárka csak a 40-es méretig terjed, ami általában véve a plus-size méret kiindulópontja. Ebben a szezonban azonban a tervezők bebizonyították, hogy ez nem mindig van így. Sokan oversize ruhákat mutattak be.

Howard a Kardashianokat okolja, mert sokáig a gömbölyded testeket népszerűsítették, most ők is váltottak, lefogytak és ez hatással lehet a kifutókra. Emlékezzünk csak Kim Kardashian tavalyi Met-gálás fogyására.

„Ez egyszerűen visszaveti mindazt az évek óta tartó kemény munkát, amit oly sokan a testpozitivitás közösségében tettünk és amiért keményen dolgoztunk. Úgy érzem, hogy a soványat tekintik az egyetlen kívánatos testnek, [miközben] mindenki testének kívánatosnak kellene lennie.”

Nyitókép: Getty Images /BFC / Charles McQuillan