Adele

Ismét rekordot döntött Adele új albuma

A 30 több mint egy év után az első olyan album, amelyből egymillió példányt adtak el az Egyesült Államokban.

A november 19-én debütált album néhány hét alatt az slágerlisták élére került Atlanti-óceán mindkét partján, és 2021 eddigi leggyorsabban eladott lemeze lett, írja az NME. Taylor Swift Folklore című albuma pedig az utolsó, amelyből tavaly októberben egymilliót adtak el, melyet most Adele-nak sikerült megdönteni.

A 30 című albumból a megjelenése utáni első héten már 692 ezer példányt adtak el Amerikában, beleértve a letöltéseket, a cédéket, a lemezeket és a kazettákat is, a második héten további 225 ezer példányt, ezen a héten pedig elérte az egymilliós eladott példányszámot.

Nagy-Britanniában is hasonló a helyzet, a lemez az elmúlt évek legmagasabb első heti eladását hozta, ráadásul Adele itt a saját rekordját is megismételte: 2015-ös, 25 című lemeze óta nem adott el női szóló előadó ennyi lemezt az első héten.

Nyitókép: Fotó: CBS via Getty Images / Cliff Lipson