György és Lajos hercegek, valamint Sarolta hercegnő

György herceg nagyon védelmezi fiatalabb testvéreit

Katalin hercegné és Vilmos herceg legidősebb fia nemrég töltötte be a kilencedik életévét, az idő előrehaladtával pedig egyre többet tudhatunk meg a jövőbeli uralkodóról. Többek között az is kiderült, hogy nagyon óvja testvéreit, ezt pedig több módon ki is fejezi.


Sokan azt hihetnék, hogy a fiatal herceg édesanyjára, Katalin hercegnére hasonlít inkább, azonban ez nem így van. Bár nagyon sokat mutatkozik anyukája mellett és gyakran segít neki a ház körüli teendőkben, érdeklődési köreit, stílusát, valamint küllemét tekintve mindenképp apja — Vilmos herceg — kicsinyített másáról van szó.

A cambridge-i herceg ugyan próbálja arra bíztatni fiát, hogy a maga szenvedélyeit találja meg, valahogy mégis úgy alakult, hogy a közös hobbik váltak be igazán. György nagyon szereti a sportok minden formáját, többek között a focit, a rögbit és még a krikettet is. Nemrég először tűnt fel a wimbledoni teniszbajnokságon is, ahol nagyon élvezte a meccs izgalmait.

A kilencéves trónörököst az évek elteltével egyre több rendezvényen és eseményen lehet látni. Idén többek között feltűnt Fülöp herceg márciusi gyászszertartásán, valamint Erzsébet királynő platina jubileumi ünnepségén is, ahol testvérei is tiszteletüket tették. Sarolta hercegnő és Lajos herceg viselkedéséről és gúnyos grimaszaikról egy korábbi cikkünkben lehet olvasni.

A három testvér kapcsolata nagyon szoros, a legidősebb pedig nagyon védeni próbálja a kisebbeket. Bennfentesek elmondása szerint példamutatóan próbál viselkedni előttük. Az Us magazin egyik forrása így nyilatkozott:

„György keményen dolgozik. Néha szüksége van egy kis lökdösődésre, mint minden korabeli gyereknek, de nagyon okos, és az osztálya csúcsán van. Nagyon óvja a kisebb testvéreit, és mindent megtesz, hogy segítsen az édesanyjának a házimunkában, különösen, ha ezzel extra időt nyer a képernyők előtt.”

Katalin és Vilmos herceg arra törekednek, hogy ez a szoros testvéri kötelék megmaradjon a fiatalok között, így a továbbiakban konkrét terveik vannak arra, hogy megakadályozzanak egy jövőbeli elszakadást. Sajnos György hercegnek a későbbiekben kevesebb alkalma lesz testvéreivel lenni, hiszen örökösként sokkal jobban bele kell majd folynia a királyi ügyekbe. Erről egy korábbi cikkünkben írtunk részletesen, valamint arról is, hogy mikor kerülhet erre sor.