Harry herceg fekete ingben áll

Harry herceg állást foglalt az USA abortusztörvényéről?

Harry herceg szerint a demokrácia „globális támadás" alatt áll.


Az ENSZ Mandela-napján tartott beszédében Harry herceg beszédében elmondta, hogy szerinte a demokrácia „globális támadás" alatt áll − írja a BBC.

Az alkotmányos jogok visszaszorítását is említette az Egyesült Államokban, fogadott hazájában, és ezzel a megjegyzéssel valószínűleg a Legfelsőbb Bíróság múlt havi döntésére utalt, amely elvette az abortuszhoz való alkotmányos jogot.

A határozat visszaadta az egyes államok törvényhozóinak a döntés lehetőségét, hogy korlátozzák vagy betiltják-e az eljáráshoz való hozzáférést.

Harry felesége, Meghan Markle, Sussex hercegnéje nemrég a Vogue magazinnak adott interjújában azt mondta, hogy a pár „zsigerből" reagált a történelmi döntésre:

A férfiaknak ezekben a pillanatokban hangosnak kell lenniük, mert ezek a döntések hatással vannak a kapcsolatokra, a családokra és a közösségekre is, a következményei mindannyiunkat érintenek. A férjemmel sokat beszélgettünk erről az elmúlt napokban. Ő is feminista.

Majd hozzátette:

A múlt heti reakciója ugyanolyan zsigeri volt, mint az enyém. Tudom, hogy most nagyon sok nőben van kétségbeesett érzés. De össze kell fognunk, és nem szabad vergődnünk. Dolgoznunk kell.

Nyitókép: Shutterstock