Katalin hercegné

Katalin hercegné tartása most új uralkodói stílust mutat egy szakértő szerint

Katalin hercegné már számos alkalommal bemutatta, hogy kész új kihívások elé állítani magát. Így volt ez most is, amikor egy megterhelő, hadseregben alkalmazott edzésmódszert próbált ki. Egy szakértő szerint ezzel azt is ki akarta fejezni, hogy új stílus kiépítésén dolgozik.


Preet Chandi hadseregszázados az antarktiszi küldetésére egy speciális edzésmódszerrel készült. A legmegerőltetőbb gyakorlata egyértelműen a gumiabroncshúzás volt. Ezáltal próbálta megerősíteni a lábait és a derekát, mivel sok felszerelést kellett cipelnie nehéz körülmények között. Visszatérési ünnepségen Vilmos herceg és felesége is megjelent.

A walesi hercegné az alkalmon történelmet írt, hiszen olyan dologra vállalkozott, amire korábban egy királyi személy sem. Eltökélte, hogy kipróbálja az ünnepelt edzésmódszerét. A felvételeken és a fotókon jól látszik, hogy minden erejét beleadta a feladat elvégzésébe.

Később Darren Stanton testbeszédszakértő elemezte ezt a jelenetet, és érdekes megállapításokat tett. A Marie Claire cikkében így idézték a szavait:

„Nehéz elképzelni, hogy a királyi család bármelyik tagja megengedné magának, hogy ilyen környezetben filmezzék és fotózzák. Ez azt mutatja, hogy Katalin mennyire szívesen tekint túl a protokollokon és írja újra a szabálykönyvet, amikor arról van szó, hogy ő és Vilmos hogyan mutatkoznak be a nyilvánosság előtt.

Katalin őszintén boldognak tűnik, hogy kipróbálhatja a feladatot. Látszik az arcán az elszántság, hogy lenyűgözze az embereket, és biztatóan néz vissza a közönség felé, hogy bátorítsák őt. Lelkesen belevág, és a felvételeken láthatjuk, hogy készségesen elfogadja mások utasításait."

Mindezek mellett azt is megjegyezte, hogy a hercegné szemmel láthatóan sugárzó magabiztosságot mutatott. Fontos megjegyezni, hogy hasonló elvegyülési képessége nem sok királyi családtagnak van. Katalin hercegné olyan helyzetekben is képes megállni a helyét — tekintélyét megtartva —, hogy mindenkit képes levenni a lábáról. Ezzel a viselkedéssel azt mutatja, hogy milyen uralkodási stílust képviselnek majd férjével a jövőben.

Testbeszédszakértők már korábban is elemezték Vilmos herceg feleségének mozdulatait. Többek között azt is megállapították korábban, hogy máshogy viselkedik az új címe miatt. Mi alapján állapították meg ezt és mi változott? Kapcsolódó cikkünket ittlehet elolvasni.

Nyitókép: Getty