Kate Middleton és Vilmos herceg

Kate Middleton ünnepi ruhájával egy piros masnis becsomagolt ajándékra emlékeztet

Cambridge hercegnéje a decemberi – programokkal teli – szezon megkezdésével mindig ünnepi hangulatú ruhatárat állít össze magának. Úgy tűnik, ez idén sem alakult másképp, az utóbbi napokban ugyanis Vilmos herceggel közösen egy rendezvényen mutatták meg összeillő karácsi ruhakölteményüket.


A westminsteri apátságban megtartott énekes szentmisén tette tiszteletét a hercegi pár, ahol a házigazda Middleton volt. Az eseményt olyan szervezetek és vállalatok tiszteletére rendezték, amelyek a világjárvány idején is támogatták közösségeiket.

Természetesen a szervező a saját eseményére a lehető legpompásabb ruháját öltötte magára:a Catherine Walker divattervező által megálmodott és elkészített vörös kabátját vette fel, melynek gallérján egy masnira emlékeztető díszítés díszeleg. A Vogue cikke szerint ehhez illesztette kiegészítőként a tűzpiros Gianvito Rossi cipőjét, és az alkalomhoz illő fülbevalót, amit magától a II. Erzsébet királynőtől kapott.

Mellette férje, Vilmos cambridge-i herceg egy elegáns, fekete öltönyt viselt, nyakkendője pedig pontosan ugyanolyan színben pompázott, mint felesége ruhája.

Kate Middleton piros \u00fcnnepi ruh\u00e1ja a Westminsteri ap\u00e1ts\u00e1gban tartott \u00e9nekes mis\u00e9n

Fotó: Instagram/royalteawithjam

A pár minden évben az aktuális ünnepi trendekhez igazítja ruhásszekrényét: piros és zöld színeket előszeretettel kombinálják más darabokkal, kiegészítőiknél pedig az ünnep ikonikus tárgyait (ajándékcsomag, masni vagy akár fagyöngy) veszik alapul. Vajon mi lesz a következő karácsonyi meglepetés viselet?

Nyitó: Instagram/woman_es