Marie Antoinette gyémánt karkötői

Új tulajdonosa lehet Marie Antoinette vagyonokat érő gyémánt karkötőinek

A Christie's a Magnificent Jewels novemberi aukcióján kerül árverésre a 112 gyémántból álló karkötőpár.

A brit aukciósház szerdán jelentette be, hogy az egykor Marie Antoinette francia királynő tulajdonát képező gyémánt karkötőpár lesz a Magnificent Jewels aukció első eladási tétele, melyet november 9-én tartanak a genfi Four Season's Hotel Des Bergues-ben. Az ékszerpár mindkét darabja egy öt gyémántos kapocsból és három, tizenhét követ tartalmazó sorból áll. A legnagyobb gyémántok középen helyezkednek el, míg a kisebbeket egy fémszegély rögzíti galléros foglalatokban. A karkötők becsült ára 2 és 4 millió dollár (körülbelül 600 millió-1,2 milliárd forint) között mozog.

Az összesen 112 gyémántot tartalmazó párt az ékszerekhez, különösen a gyémántokhoz erősen vonzódó Marie Antoinette 1776 tavaszán vásárolta meg a 250 000 livre-ért (franciául font), amely akkoriban csillagászati összegnek számított. Ausztria franciaországi nagykövete, Mercy-Argenteau gróf szerint a királynő a karkötőkért részben saját gyűjteményéből származó drágakövekkel, részben pedig a XVI. Lajos királytól kapott pénzzel fizetett. A Christie's szerint Vincent Meylan ékszertörténész nemrég talált egy bizonyítékul szolgáló mondatot a király 1777 februárjából származó irataiban, amelyben az áll, „a királynőnek: 29 000 livre előleg a Boehmertől vásárolt gyémántkarkötőkért".

1791-ben, a francia forradalom idején Marie Antoinette levelet küldött Mercy-Argenteau-nak, amelyben kifejtette, hogy egy fából készült ládát szándékozik küldeni neki megőrzésre. Ekkor már Brüsszelben tartózkodott, és a ládát egészen Marie Antoinette 1793-as lefejezéséig őrizte.

A következő évben unokaöccse, II. Ferenc római császár elrendelte a láda felnyitását, hogy leltárt készíthessenek róla. A láda tárgyai között voltak a fent említettek karkötők is, melyeket Marie Antoinette utolsó életben maradt lányának, Marie Thérèse-nek adták, amikor 1796 januárjában Ausztriába érkezett. 1816-ban Antoine-Jean Gros művész megörökítette Marie Thérèse-t egy festményen, melyen a Mercy-Argenteau leltárában szereplő leírásnak megfelelő, gyémánt karkötőpárt viseli.

Marie Thérèse 1851. július 1-jén kelt végrendeletében azt kérte, hogy ékszerkollekciójának egészét – beleértve édesanyja ékszereit is – ossza fel három unokahúga és unokaöccse között. A Christie's aukciósház szerint a gyémántkarkötők az egyetlen olyan családi ékszerek, melyek Marie Antoinette gyémántjait tartalmazzák. A karkötőket később újra összeszerelhették, de az általános összetételükön és a gyémántok számán nem változtattak.

Antoine-Jean Gros Marie Th\u00e9r\u00e8se-t \u00e1br\u00e1zol\u00f3 festm\u00e9nye, melyen a h\u00edres kark\u00f6t\u0151p\u00e1rt viseli.

Wikipedia