Olyan nehezek a felhőkarcolói, hogy folyamatosan süllyed ez a világváros

Olyan nehezek a felhőkarcolói, hogy folyamatosan süllyed ez a világváros

Egy meglepő kutatás látott napvilágot, miszerint New York évről évre egy jobban belesüllyed a Földbe a felhőkarcolóinak súlya miatt.


Az Earth's Future című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint egy úgynevezett süllyedéses geológiai folyamat zajlik New York egyes részein, köztük a tenger szintjén fekvő Lower Manhattanben, valamint Brooklyn és Queens egyes részein is.

Ez azt jelenti, hogy az üledékrétegek elmozdulnak, illetve leülepednek.

A vizsgálatban az Egyesült Államok Geológiai Intézete és a Rhode Island-i Egyetem kutatói vettek részt, és a szakmai észrevételeik szerint New York összességében évente egy-két millimétert süllyed, sőt vannak olyan pontjai a városnak, ahol rosszabb a helyzet.

Ez is érdekelhet: Több fa ültetése a városokban életek ezreit mentené meg

A szakemberek szerint minél jobban süllyed a város, annál inkább sebezhetőbbé válik az éghajlatváltozással összefüggő katasztrófákkal szemben is.

New York jelentős kihívásokkal néz szembe az árvízveszély miatt; a tengerszint emelkedésének veszélye Észak-Amerika atlanti partvidéke mentén 3-4-szer nagyobb, mint a globális átlag. A mélyen koncentrált, 8,4 millió fős lakosságnak különböző mértékben kell szembenéznie a New York-i elöntés veszélyével

– írta a tanulmányt készítő csapat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy közel sem New York az egyetlen olyan amerikai város, ahol ilyen típusú problémákkal kell szembenéznie a vezetőknek. Jó példa erre San Francisco, ahol két évvel ezelőtt hasonló eredmények születtek.

NYC nincs egyedül a tengerparti városok között, amelyek évről évre egyre jobban süllyednek. Az amerikai földtani intézet ugyanezen kutatói 2021-ben San Franciscóban is hasonló eredményeket találtak.

Globálisan a süllyedő városokban élő népességnek a tengerek emelkedésével kell szembenéznie, amely akár négyszer gyorsabb ütemű, mint a stabil régiókban

– állapították meg a szerzők.

Forrás: Futurism

Kép: Shutterstock