Egyre több a női vezető, akik pozitív példája elősegíti a megkülönböztetés megszűnését

Egyre több a női vezető, akik pozitív példája elősegíti a megkülönböztetés megszűnését

A június 7-én és 8-án megrendezett HiQ Connect - Budapest a startup rendezvények egy új dimenzióját hozza el, ahol az ökoszisztéma valamennyi résztvevője, inkubátorok, acceleratorok vagy éppen a kockázati tőkebefektetők találkozhtatnak egymással és megismerhetik az új startupokat. A rendezvényen mutatkozik be többek között a HeatVentors HeatTank hőakkumulátora, valamint szó lesz a betegközpontú megközelítés fontosságáról, és a Roche Magyarország, valamint az általa létrehozott Személyre Szabott Fejlesztésért Alapítvány által kifejlesztett digitális betegút menedzsment applikációról is. Ezekről, valamint arról beszélgettünk Andrássyné Farkas Ritával, a HeatVentors CEO-jával és Seres Nikolettel, a Roche Magyarország Public Affairs partnerével, hogy változóban van-e a női és férfi vezetők közötti megkülönböztetés, és eltűnhet-e teljesen a köztük lévő szakadék.


Mennyire befolyásolta a működéseteket a pandémia, illetve milyen hatással van erre most a háború és a gazdasági lassulás?

F.R.: Úgy gondolom, hogy a pandémia és a gazdasági lassulás minden cégnek kihívást jelent, de azért vagyunk dinamikus vállalat, hogy ezeket a kihívásokat kezeljük.

2020 elején, amikor elért hozzánk a vírus, Olaszországba kellett volna utaznunk egy rendszer telepítésére, a korlátozások miatt azonban erre nem volt lehetőségünk. Ennek orvoslására létrehoztunk egy olyan kivitelezési segédletet, ami alapján bármilyen kivitelező cég/csőszerelő el tudja végezni a munkálatokat. Ennek megfelelően az olasz vevőnk is meg tudta csinálni a rendszerbeillesztést a helyszíni támogatásunk nélkül, és a rendszer üzeme csúszás nélkül tudott elindulni.

Jelenleg a piacon az energiaárak ugrásszerű emelkedése látható. Ez még inkább arra sarkallja a cégeket, hogy energiát takarítsanak meg. A HeatTank ezt teszi lehetővé a vevők számára a fenntarthatósági és környezetvédelmi célok elérése mellett.

S.N.: A világjárvány kétségtelenül felgyorsította a digitális átállást a hazai ellátásban is, gondoljunk csak a telemedicinára, az e-receptek elterjedésére, az EESZT bevezetésére vagy az oltás folyamatának kiemelt szervezettségére. Az elmúlt két év rávilágított arra is, hogy az egészségügy hatékony működéséhez milyen nagy szükségünk van az adatok strukturált gyűjtésére és kezelésére, valamint az információáramlás gyorsaságára.

A háborús helyzetben pedig elsődleges fontosságú volt számunkra, hogy azonnali hozzáférést biztosítsunk az innovatív terápiáinkhoz minden arra rászoruló, menekült beteg számára. Ennek támogatására létrehoztunk egy folyamatosan működő hotline szolgálatot, hogy a korábban a termékeinkkel kezelt, rászoruló betegek szükségleteit mielőbb támogatni tudjuk. A cégszintű adományokon felül mind a COVID alatt, mind a háborús helyzetben számos kollégánk vállalt önkéntes munkát.

Szerintetek mi a legnagyobb segítség egy startupnak jelenleg, és miben segít egy ilyen rendezvény?

F.R.: Mivel innovatív és egyedi termékekkel lépünk a piacra, így a legfontosabb feladatunk, hogy bekerüljünk a köztudatba, építsük a brandet, megismerje a piac a termékünket és a benne lévő előnyöket. Ez a rendezvény is ezt a célt szolgálja.

S.N.: Fontos, hogy valódi és rendszeres párbeszéd alakuljon ki az ökoszisztéma szereplői között. A startupoknak érteniük kell a corporate világ működését, és a nagyvállalatoknak is jót tesz, ha belelátnak a startupok működésébe. Mi is sokat tanulunk tőlük, például a rugalmas és agilis működés átültetését egy corporate környezetre. Nekik fontos érteniük, hogy a piac milyen problémákra keres megoldást, a többi szereplőnek pedig meg kell ismernie az általuk kifejlesztett megoldásokat. Az innováció ugyanis bárhonnan érkezhet.

Andr\u00e1ssyn\u00e9 Farkas Rita, a HeatVentors CEO-ja

Fotó: Farkas Rita

A HiQ Connectről azt ígérik, hogy a startup rendezvények új dimenzióját hozza el? Miben jelent újat ez a rendezvény?

S.N.: Ez a két napos esemény valódi platformot és lehetőséget teremt arra, hogy az ökoszisztéma szereplőit több országot átívelve összekösse. Számunkra fontos lehetőség, hogy olyan lokális, regionális vagy akár globális szereplőket ismerjünk meg a piacon, akikkel esetleg együttműködésre léphetünk, és mi is szeretnénk elhelyezni magunkat a startup ökoszisztéma térképén. A közös célja egy ilyen rendezvénynek, hogy értéket teremtsünk, újdonságokat ismerjünk meg és az országhatárokon is átívelő kapcsolatokat építsünk. És pont ilyen lesz az HiQ Connect - Budapest június 7-én és 8-án.

Rita, ti idén léptetek piacra Portugáliában, mesélnél erről? Miért pont Portugáliában?

F.R.: A hazai piacon kívül értékesítettünk már az olasz, portugál és indonéz piacokon. Mivel termékünk a hűtési rendszereket teszi energiahatékonyabbá, így olyan piacokat keresünk, ahol nagyok a hűtési igények. Portugáliában egy bevásárlóközpont számára értékesítettünk hőakkumulátorokat. A mérési eredmények a téli és tavaszi időszakban megfeleltek az elvárásainknak, nemsokára lesznek adataink a nyári időszakról is, amely után publikálni fogjuk az eredményeket. Az első értékesítés után, most egy disztribútor segítségével hódítjuk meg a piacot.

Niki, nektek miért fontos ez a rendezvény, ti hogyan illeszkedtek bele a startup ökoszisztémába?

S.N.: Tavaly az EIT Health-szel és a Civitta-val közösen indult egy regionális akcelerátor programunk, a Healthcare Lab, melynek hamarosan indul az újabb fordulója. Szeretnénk ennek a 16 országra kiterjesztett programnak a hírét, eredményeit és tanulságait elhozni az itteni közönségnek. A jelentkező startupoknak 3 témakört hirdettünk meg, az egészségügyi adatkezelést, a szűrést és korai diagnosztikát, valamint a digitális terápiák és betegségkezelés területét. Témánként 3-3 startup került kiválasztásra, akiket egy buddy-program keretében 1-1 vállalati mentorral támogattunk, hogy szervezeti, szakmai és működési kérdésekben segítsük őket, másrészt anyagi erőforrást is kaptak a prototípus kifejlesztéséhez.

Emellett fontos számunkra, hogy a Roche felelős szerepet vállaljon a startup ökoszisztémában is, hiszen az egészségügy jövőjéhez többek között a digitalizáció és adatvezérelt döntéshozatal is elengedhetetlenek.

Lesz egy dedikált panelbeszélgetés is, melyben az ökoszisztéma különböző résztvevőivel holisztikusan, a beteg szempontjából közelítjük meg az egészségügyi rendszerben rejlő innovációs lehetőségeket. Tavaly év végén adtuk át azt a digitális betegút menedzsment webapplikációt a magyar államnak, mely a betegút szereplőit kapcsolja össze az együttműködésük támogatása érdekében. A fejlesztés célja a teljes betegút alapú szemlélet logikai és digitális implementációja a magyar egészségügy ellátórendszerébe úgy, hogy a beteget és a róla való gondoskodást helyezi középpontba. A rendszer erősíti az egészségtudatos magatartást és biztonságos felületet hoz létre a napi és időbeni teendőkkel kapcsolatban. A webapplikáció integrációja az EESZT rendszerébe folyamatban van, és reményeink szerint hamarosan a teljes magyar egészségügy betegút menedzselésének alapjául szolgálhat.

Seres Nikolett

Fotó: Seres Nikolett

Mit gondoltok, más a női vezetők megítélése manapság? Többet kell bizonyítania egy nőnek, hogy megállja a helyét egy vezető pozícióban?

F.R.: A mostani felgyorsult világban mindenkinek bizonyítania kell. Nekem eddig nem volt negatív tapasztalatom. Nemrég voltam egy arab üzleti úton, ahol jelentősebben eltérnek a női és férfi szerepek, mint Európában. Az utazás előtt voltak bennem kételyek, de nagyon pozitívan csalódtam. Mindenhol szívesen fogadtak és sehol sem jelentett hátrányt, hogy nő vagyok. Bízom benne, hogy a tárgyalások előrehaladtával is így fogom gondolni.

S.N.: A vállalatok szintjén a korábbiakhoz képest sokat mozdultunk előre a témában, és megfigyelhető egy pozitív tendencia. De itt azt is fontos megemlíteni, hogy a külső elvárások mellett a magunk önbizalmát is erősíteni kell.

Az én meglátásom szerint az első lépés, hogy mi, női vezetőként hogyan ítéljük meg és hova helyezzük magunkat ebben a térben. Az első feladat, hogy mi higgyünk saját magunkban, és fejlesszük az önismeretünk. Merjünk kiállni, felszólalni és a többi vezetővel egyenrangúnak gondolni magunk. Ez magával hozzá a külső környezet nagyobb el- és befogadását is.

Hogy látjátok, változóban van a női és férfi vezetők közötti megkülönböztetés, és mi kellene ahhoz, hogy a köztük lévő szakadék teljesen eltűnjön? Egyáltalán, eltűnhet teljesen?

F.R.: Régebben tényleg volt megkülönböztetés, de szerintem ma már ilyenről nem beszélhetünk. A vezetők között is egyre több a nő, akiknek a pozitív példája elősegíti a megkülönböztetés megszűnését. Úgy gondolom, hogy valóban van különbség a női és férfi gondolkodásmódban, de mindegyiknek van előnye és hátránya, mind a mérnöki, mind a vezetői szerepben. Természetesen, mindig lesznek olyanok, akik előítéletesek valamilyen réteggel szemben, de a mai világban az eredmények már fontosabbak a legtöbb ember számára. Nem gondolom, hogy egy férfinek kevésbé kellene küzdenie az én pozíciómban.

S.N.: Az átlaghoz képest nálunk kifejezetten jó és kiegyensúlyozott a női vezetők száma. Ettől függetlenül viszont - általában és az egészségügy területén is – a vezetők nemi arányán lehetne mit javítani.

A Roche csoport esetében a teljes állományunk 49%-a, a vezetők között pedig 43,6% a nők aránya. Ezt nagyságrendileg a hazai szervezetünk is leképezi. Számunkra kiemelten fontos érték az egyenlő bánásmód, így a nemek közötti egyenlőség is. Igyekszünk ezeket a törekvéseket minden eszközzel támogatni (pl. mentorálás, tréningek, közösségi aktivitások, tapasztalat megosztás), és a vezető pozíciókban mindenképpen szeretnénk továbbnövelni a nők számát.

Nyitókép: Heatventors