A világ legrettegettebb női, akiktől csak úgy reszkettek az európai gyarmatosítók
Lányokból katonákká, feleségekből fegyveresekké váltak, ők maradtak az egyetlen dokumentált női frontcsapat a modern hadviselés történetében. A szubszaharai női terminátorok csapata, akiktől csak úgy reszkettek az európai gyarmatosítók, királyukat a legvéresebb csatamezőkön is védték, és a Dahomey Királyságban, a mai Benini Köztársaságban elit harci erővé váltak. Érinthetetlenekként jellemezték őket, miután szüzességi fogadalmat tettek, védjegyük pedig a gyors lefejezés volt.
Egy pillanatig se higgyük, hogy mitikus alakokról van szó. Az utolsó túlélő dahomey-i amazon, Nawi 1979-ben, 100 éves korában halt meg. Fénykorukban a dahomey-i amazonok a teljes helyi hadsereg mintegy harmadát tették ki, körülbelül 6000 főből állt csapatuk, de az európai feljegyzések szerint hatékonyságban és bátorságban következetesen jobbnak ítélték őket a férfi katonáknál.
Történetük egészen a 17. századig nyúlik vissza, és az elméletek szerint elefántvadászokból álló csapatként indultak, akik a dahomey-i királyt lenyűgözték képességeikkel, amíg férjeik más törzsek ellen harcoltak. Egy másik elmélet szerint, mivel a nők voltak az egyetlenek, akik sötétedés után a király palotájában tartózkodhattak, természetes módon ők lettek az uralkodó testőrei. Bármelyik is igaz, csak a legerősebb, legegészségesebb és legbátrabb nőket toborozták az aprólékos kiképzésre, amely harcra éhes gyilkológépekké változtatta őket, akiktől több mint két évszázadon át féltek egész Afrikában.
Holland muskétákkal és machetékkel voltak felfegyverkezve, és a 19. század elejére egyre inkább militaristává és királyuk iránt hevesen elkötelezetté váltak. A lányokat már nyolcéves korukban toborozták, fegyvert adtak nekik, és míg a társadalomban élő nők egy része önként lett katona, másokat a férjek is besoroztak, akik panaszkodtak a féktelen feleségekre, hogy nem tudják őket irányítani.
A dahomey-i amazonokat kezdettől fogva úgy képezték ki, hogy erősek, gyorsak és kíméletlenek legyenek, akik képesek elviselni a legnagyobb fájdalmat is. A tornához hasonló gyakorlataik közé tartozott a tüskés akácfaágakkal borított falakon való átugrás. Hosszú, 10 napos, Éhezők viadala stílusú expedíciókra küldték őket a dzsungelbe, ellátmány nélkül, egy szál bozótvágó kés társaságában, aminek meg is lett az eredménye, fanatikus harcosokká váltak.
Hogy bizonyítsanak, kétszer olyan keménynek kellett lenniük, mint a férfiaknak. A dahomey-i nők gyakran az utolsó emberként álltak a csatában, hacsak a királyuk nem adott kifejezett visszavonulási parancsot, és a végsőkig harcoltak – a vereség soha nem volt opció.
A dahomey-i, más néven N'Nonmiton nők nem házasodhattak meg és nem vállalhattak gyermeket, miközben katonaként szolgáltak, és a királyhoz való házassági fogadalmuk miatt tisztasági fogadalmat kellett tenniük, kizárólag elit harcosi státuszukra összpontosítva. Még a király sem merte megszegni a nőtlenségi fogadalmukat, és ha valaki nem az uralkodó volt, egy dahomeny-i nőhöz még csak hozzáérni is a biztos halált jelentette.
1863 tavaszán Richard Burton brit felfedező a brit kormány megbízásából érkezett a nyugat-afrikai Dahomey tengerparti országba, ahol megpróbált békét kötni a dahomey-i néppel. A dahomey-k háborúzó nép volt, amely aktívan részt vett a rabszolga-kereskedelemben, és azt saját előnyére fordította, amikor elfogta és eladta ellenségeit. De a dahomey női harcosok elit sorai voltak azok, amelyek leginkább lenyűgözték Burtont.
„A női csontváz mérete és a váz izmos fejlődése olyan mértékű volt, hogy sok esetben a nőiességet csak a keblekről lehetett felismerni”
– írta egy feljegyzésében.
A női katonák állítólag a hadsereg egészével párhuzamosan épültek fel egy központi elit szárnnyal, amely a király testőreként működött, kétoldalt pedig külön-külön női parancsnokok irányítása alatt álltak. Egyes beszámolók szerint a hadsereg minden férfi katonájának volt egy N'Nonmiton megfelelője.
A nők túlélési készségeket, fegyelmet és kegyetlenséget tanultak. Az érzéketlenség kiképzése kulcsfontosságú része volt annak, hogy a király katonájává váljanak. Az egyik toborzási szertartás során például azt tesztelték, hogy a potenciális katonák elég kegyetlenek-e ahhoz, hogy megkötözött emberi hadifoglyokat dobjanak a halálba egy végzetes magasságból.
Egy francia küldöttség, amely az 1880-as években Dahomey-ba látogatott, arról számolt be, hogy szemtanúja volt egy tizenhat év körüli amazon lány kiképzésének. A feljegyzések szerint a lánynak háromszor kellett meglendítenie a machetét, mielőtt teljesen eltávolította volna egy fogoly fejét. A lány letörölte a vért a kardjáról, majd lenyelte, melyet amazontársai őrjöngő sikoltozássak helyeseltek. A térségben szokás volt, hogy a kor harcosai az ellenfelek fejével és nemi szervével tértek haza.
A brutális kiképzés ellenére, amelyet a király katonáiként kellett elviselniük, sok nő számára ez volt a lehetőség, hogy megszabaduljanak a kényszerű házimunkától. A N'Nonmitonban való szolgálat lehetőséget kínált a nőknek, hogy parancsnoki és befolyásos pozíciókba emelkedjenek, kiemelkedő szerepet vállalva a Nagytanácsban, megvitatva a királyság politikáját.
Független, egyedülálló nőként akár meg is gazdagodhattak, természetesen a királyi táborban lakva, de ellátmányokkal, dohánnyal és alkohollal körülvéve, amelyek a rendelkezésükre álltak. Mindegyiküknek rabszolgája is volt. Stanley Alpern, a róluk szóló egyetlen teljes angol nyelvű tanulmány szerzője azt írta, hogy „amikor az amazonok kisétáltak a palotából, egy harangot tartó rabszolgalány előzte meg őket. A hang minden férfinak azt üzente, hogy álljon félre az útjukból, vonuljon vissza egy bizonyos távolságra, és nézzen másfelé”.
Még azután is, hogy a francia terjeszkedés Afrikában az 1890-es években leigázta a dahomey-i népet, a félelem uralma folytatódott. Az egyenruhás francia katonákat, akik dahomey-i nőket vittek ágyba, reggel gyakran torkukat átvágva, holtan találták. A francia-dahomey-i háborúk során a Dahomey-ben harcoló francia katonák közül sokan haboztak, mielőtt lelőtték vagy szuronnyal leterítették volna a N'nonmitonokat. A női ellenfelek alábecsülése sok francia áldozathoz vezetett, mivel a női amazonok különleges egységeit kifejezetten a francia tisztek célba vételére rendelték.
A második francia-dahomey-i háború végére a franciák győzedelmeskedtek, de csak miután bevonták a gépfegyverekkel felfegyverzett idegenlégiót. A király hadereje utolsóként adta meg magát, az amazonok többsége a második háború során vívott 23 ütközetben halt meg. A légiósok később az amazonok hihetetlen bátorságáról és vakmerőségéről írtak.
Miközben azt is mondták róluk, hogy ők voltak a legrettegettebb nők, akik a földön jártak, a dahomey-i amazonok megváltoztatták a nők megítélését és tiszteletét Afrikában és azon túl is. 2015-ben egy francia utcai művész, YZ kampányában a 19. század ádáz női harcosai előtt tisztelgett. A Szenegálban dolgozó művész nagyméretű fotónyomatokat ragaszt a harcos nőkről, amelyeket helyi archívumokban talált. További installációi itt tekinthetők meg.
Nyitókép: Wikipedia
