Az És egyszer csak... szereplői

Sarah Jessica Parker ezért nem hívta meg Cattrallt a Szex és New York folytatására

A két színésznő állítólagos vitája miatt szakadt meg a kapcsolat, ennek ellenére Parker sosem támasztotta alá ennek a hitelességét. Ezúttal elárulta az ő álláspontját és hogy milyen kapcsolat van közte, valamint egykori munkatársa, Kim Cattrall között. Miért nem tért vissza Samantha a rebootban?


A Szex és New York egykori szereplői között Parker szerint nagyon sokáig semmilyen érezhető feszültség nem volt a sorozat, valamint a két film forgatásai alatt sem. Meglátásai alapján a problémák akkor kezdődtek, amikor Cattrall követeléseket kezdett támasztani a harmadik produkciót illetően.

A többi szereplőnek nem tetszettek ezek a feltételek. Kellemetlennek érezték, hogy ő akar főnök pozícióba lépni, éppen ezért nem küzdöttek a folytatás elkészüléséért. A stúdió egyébként sem szerette volna folytatni a történetet, így könnyű volt a kihátrálás.

„Nem arról volt szó, hogy ő mondott nemet a filmre, hanem arról, hogy a stúdió mondott nemet, ami, tudod, megesik”

— fűzte hozzá Parker a monológjához.

Cattrall egy korábbi interjújában elmondta, hogy ő akkor utasította vissza a szerepet, amikor a szériában egy 14 éves karakter intim képet küldött Samanthának. A forgatókönyv ezen részét annyira helytelennek érezte, hogy nem akart részese lenni a továbbiakban. Az És egyszer csak… forgatásairól elmondása szerint ugyan úgy értesült, mint a rajongók, vagyis az interneten. Erről az esetről egy korábbi cikkünkben lehet részleteket olvasni.

Sarah Jessica Parker úgy gondol erre, hogy egykori barátnője egyértelművé tette számára — és az egész stáb számára is —, hogy nem akar benne lenni a történetben, nem szeretne részt venni a forgatásokon és már a szerepe sem vonzza úgy, mint régen. Mindezért feleslegesnek érezték, hogy újra próbálkozzanak a felkérésével. Cattrall vádjait, melyek szerint Parker egyáltalán nem volt kedves senkivel a forgatásokon, a színésznő elutasította és egyenesen sértőnek titlálta.

„Nem volt semmilyen nyilvános vita vagy veszekedés, beszélgetés vagy vádaskodás részemről vagy bárki részéről. Én nem tennék ilyet. Nem így akarnám. Szóval csak azt kívánom, hogy ne nevezzék ezt cicaharcnak vagy vitának, mert ez nem tükrözi a valóságot. Egy ember beszélt"

— olvashatjuk a Carrie szerepében játszó Parker szavait a Harper's BAZAAR cikkében.