Bella Ramsey és Pedro Pascal

Bella Ramsey a The Last of Us második évadában is megjelenik Ellie-ként

Véget ért a The Last of Us első évada, ezzel pedig egy nagy űr maradt a rajongókban. Szerencsére nem kell kétségbe esni, hiszen a nagy sikernek köszönhetően jön a második szezon. Ami viszont kétséges volt, hogy más lesz-e a szereposztás. Mint kiderült, Bella Ramsey továbbra is maradhat Ellie szerepében.


A The Last of Us című játékadaptáció nagy sikerrel zárult. Nagyjából az első résztől kezdve végigkísérhettük Pedro Pascal Joeljét és Bella Ramsey Ellie-jét egy apokalipszis sújtotta világban. A fertőzöttektől és az ellenségektől menekülve el kellett jutniuk egy csoporthoz, ahol némi esély nyílt arra, hogy vakcinát gyártsanak.

Nos, a történet nem úgy zárult, ahogy azt reméltük, de kétségtelenül izgalmas pillanatokkal ért véget az első felvonás. A játék ismerői tisztában lehettek azzal, hogy a történet itt még közel sem ért el a végpontjához, így számukra valószínűleg egyértelmű volt a második évad érkezése.

Az új szezonban a játék második részének eseményeit dolgozzák majd fel. Ez azzal is jár, hogy a sztoriban egy ötéves időugrás következik. Emiatt sok rajongóban megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon új színésznőnek adják-e a kicsivel idősebb Ellie szerepét. Az eddigi utolsó rész megjelenése előtt Craig Mazin és Neil Druckmann, a sorozat mögött álló személyek így nyilatkoztak a témáról:

„Amikor a játékot készítettük, úgy éreztem, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk Ashley Johnsont. El sem tudom képzelni Ellie-t valaki mással, aztán valahogy megint villámcsapás ért minket Bellával. Rendkívül szerencsések vagyunk, hogy Bella benne van abban, amit az egész szezonban láthattunk.

Az egyetlen lehetőség, hogy valaha is fontolóra vegyük Bella lecserélését, az az lenne, ha azt mondaná, hogy nem akar többé velünk dolgozni. Még akkor sem vagyunk biztosak benne, hogy ezt megadnánk neki. Lehet kényszerítenénk, hogy visszajöjjön.”

A humoros megjegyzés egyértelművé tette, hogy Bella Ramsey a következő évadban is visszatér Pedro Pascal oldalán. Vajon hogyan változtatják majd meg a külsejét, hogy egy kicsivel idősebbnek tűnjön?

Nyitókép: Getty

Forrás: Screen Rant