A Jégkorszak filmek motkánya egy makkal a kezében

Egy (Jég)korszak lezárul — A motkány végül elérte a célját

A Jégkorszak-filmekből ismert kardfogú mókus már 20 éve kergeti legnagyobb vágyát, hogy megszerezzen magának egy makkot. A történetet kitaláló stúdió ezúttal lezárta ezt a sztoriszálat egy rövid videóban, melyben a búcsú jelképeként megadták a motkánynak a happy endet.


Az filmszéria első része 2002-ben jelent meg, a főszereplőktől függetlenül pedig egy másik népszerű, mostanra már ikonná vált ősi lény is bemutatkozott a nézőknek. A kordfogú mókus az összes megjelenésben megkapta a maga szerepét, melyekben nem voltak párbeszédek, viszont annál több humoros pillanatot okoztak. Célja minden feltűnésénél egy makk megszerzése, elfogyasztása, valamint elrejtése volt.

Ezt a célt szárazföldön, jégen, víz alatt és még az űrben is üldözte. Még a szerelem is rátalált, viszont inkább a makk mellett döntött. A filmeket a kezdetektől fogva a Blue Sky Studios készítette, melyet 1987-ben alapítottak. Megnyitásától 13 egészestés animációs film került ki a készítők kezei közül, valamint több rövidfilm és különkiadás is.

Az utóbbi napokban megjelent az interneten egy videó, mely egyszerűen a The End nevet kapta. Ebben a motkány végre megeszi a makkot, melyre több filmen és 20 éven keresztül vágytak a rajongók. A hitelességét még nem erősítették meg, viszont ez egy méltó lezárása lehet a karakter történetének és a stúdió munkáinak is. A jelenet alá ezt írták:

„A Blue Sky Studios utolsó napjaiban egy kis művészcsapat jött össze, hogy egy utolsó felvételt készítsen. Ez a jelenet egy búcsú, egy elköszönés a saját munkánktól."

A céget még a legnagyobb alkotások előtt felvásárolta a 20th Century Fox, melyet 2019-ben bekebelezett a Disney Company. Bár sokáig azt hitték, hogy a Blue Sky Studios be lesz olvasztva a vállalat animációs filmekkel foglalkozó részlegébe, végül arra a döntésre jutottak, hogy ez nem kivitelezhető, így az eddigi stúdiót bezárták.

Terveik között még szerepelt egy Nimona nagyjátékfilm megalkotása — melynek munkálatai azóta a Netflixhez kerültek —, valamint egy a motkány karakterére koncentráló rövidfilmsorozat is Ice Age: Scrat Tales néven. Ez a projekt végül megvalósult, viszont már nem az eredeti stúdió irányítása alatt.

Hivatalosan 2021 februárjától már nem létezik a cég, a Disney+-on viszont most debütált a Ice Age: Scrat Tales, valamint a történet spin-off projektje, a Vad Buck jégkorszaki kalandjai is. Valószínűleg a jövőben lehet majd még találkozni kedvenc ősi állatainkkal, az eredeti produkciók szinkronhangjait és munkásait ellenben mind leváltották, így a megjelent kisvideó egy méltó búcsú tőlük és a motkánytól is.


Nyitókép: Instagram/geekspic

Forrás: Screen Rant