A Jégvarázs egyik jelenete

Ezek az ikonikus Disney-mesék kapnak folytatást a közeljövőben

A Disney vezérigazgatója bejelentette, hogy hamarosan kedvenc franchise-aink új részekkel folytatódnak. Melyik ikonikus mesék érkeznek új történetekkel?


Bob Iger korábban 2005 és 2020 között volt vezérigazgató a vállalatnál, majd Bob Chapek vette át a pozíciót. Novemberben viszont Chapek lemondott, így azonnali hatállyal ismét alkalmazták elődjét újabb két évre. Az új főnök mással nem is tudta volna ünnepélyesebbé tenni a visszatérését, mint hogy bejelentette a közeljövőben érkező Disney-folytatásokat.

Elárulta, hogy a cég három nagy filmes világa is új történetekkel bővül a közeljövőben. Ezek a Jégvarázs, a Zootropolis és a Toy Story. A Jégvarázs 2013-ban jelent meg és azonnal hatalmas rajongótáborra tett szert, így nem sokkal később érkezett a második felvonása is. A Toy Story a vállalat talán legtöbb részt megélt produkciója.

Egészen idáig négy film jelent meg az életre kelt játékok kalandjairól, illetve tavaly a Buzz Lightyear előzménytörténet is a mozikba került. A Zootropolis ezekkel szemben egy viszonylag kis névnek számít a Disney munkái között. Az eredeti krimirajzfilm 2016-ban debütált, majd 2022-ben egy rövidfilmsorozat is betekintést engedett az állatok modern világába.

Iger így nyilatkozott a folytatásokról:

„Ma nagy örömmel jelenthetem be, hogy animációs stúdiónk folytatásokat készít a legnépszerűbb franchise-ainkhoz: a Toy Storyhoz, a Jégvarázshoz és a Zootropolishoz. Hamarosan többet tudunk majd megosztani ezekről a produkciókról, de ez egy remek példa arra, hogy miként támaszkodunk páratlan márkáinkra és franchise-ainkra.”

A pozitív fejlemények mellett sajnos azt is kihirdették, hogy nagyjából 7 ezer alkalmazottat elbocsájtanak, illetve hogy jelentős csökkenést tapasztaltak a Disney+ előfizetőinek számában.

Az új filmek szereplőiről, történeteiről és a megjelenési dátumokról még nem adtak ki információkat. A rajongók viszont már tudhatják, hogy a Jégvarázs szereplői nagyon vissza akarnak térni karaktereikhez. Korábban Kristen Bell nyilatkozott úgy, hogy vele együtt Idina Menzel is szívesen folytatná a történetet — olvashatjuk a People cikkében.