Egy űrbéli jelenségről készített fotó

Óriási alkoholfelhőre bukkantak a galaxisunk középpontjában​

Német tudósok egy alkoholmolekulákból álló felhőt fedeztek fel a Tejútrendszer középpontja közelében. Szakértők szerint eddig a legnagyobb ilyen jelenség, melyet azonosítottak a galaxisban, az elemzések során pedig további ismereteket nyújthat a csillagok keletkezéséről.


Természetesen nem egy alkoholos ital gőzéből álló fehér felhőre kell gondolni. Az űrbéli jelenség propanol alkoholmolekulákból áll. A szakértők egyrészről azonosítani tudtak izopropanol részecskéket — melynek leggyakoribb felhasználási módja a kézfertőtlenítők készítése —, valamint hétköznapi propanolt is.

Mind ezeket a Tejútrendszer középpontjában, a Sagittarius B2 nevű csillagközi régió közelében fedezték fel. Ez a terület egy masszív fekete lyuk mellett terül el, vagyis a Sagittarius A* peremén.

A szóban forgó régió a szülőszoba becenevet kapta a kutatoktól, ugyanis nagyon sok csillag keletkezett ott. Ennek köszönhetően az alkoholfelhő segíthet teljesen megérteni, miként jönnek létre az űr csillagjai, vagy legalábbis egy lépéssel közelebb kerülhetünk általa a rejtély megfejtéséhez.

„A propanol mindkét izomerjének kimutatása egyedülállóan erős a keletkezési mechanizmus meghatározásában. Mivel annyira hasonlítanak egymásra, fizikailag nagyon hasonló módon viselkednek, ami azt jelenti, hogy a két molekulának ugyanabban az időben ugyanott kell jelen lennie"

— mondta Rob Garrod, a Virginiai Egyetem munkatársa.

A szakértők már nagyjából 15 éve kutatnak hasonló molekulák után, viszont csak most jártak sikerrel az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) teleszkópnak köszönhetően. Ennek a szerkezetnek hála a tudósok már három új típusú szerves molekulát is felfedeztek a világűrben. Még sok a kérdés a csillagok születésével kapcsolatban, de az új eredmények előrelépést hozhatnak az űrkutatásban.

Forrás: Futurism