Egy rakéta kilövéséről készített illusztráció

A NASA sikeresen elindította az Artemis 1 holdrakétáját — mi következik?

A NASA legújabb holdmissziója, az Artemis 1 végre sikeresen elindult, miután kétszer is halasztani kellett a kilövést. Ezzel elkezdődött egy hosszú folyamat első lépése, melynek fő célja, hogy néhány éven belül már tartósan jelen legyen az emberiség a Holdon.


Múlt héten még szárnyra kapott egy olyan hír, miszerint az Artemis 1 küldetés mégsem indulhat el a kijelölt időpontban, hiszen egy odáig elérő hurrikán hatása megrongálhatta a szerkezetet. Kapcsolódó cikkünket itt lehet elolvasni. Szerencsére ez mégsem befolyásolta a terveket, így a Space Launch Systemet hivatalosan is az útjára bocsájtották.

A rakéta egészen pontosan november 16-án indult a NASA floridai Kennedy Űrközpontjából. Azóta a jelentések szerint elért odáig a folyamat, hogy a fő hajtóművek leálltak, a magfokozat pedig levált a szerkezetről. Ezt követi majd a napelemek aktiválása, hogy a továbbiakban a fő csillagunkból kinyerhető energia működtethesse a rakétát.

A küldetés előre láthatóan 25 nap, 11 óra és 36 percig tart majd, tehát — amennyiben minden a tervek szerint halad — akkor december 11-én tér vissza a bolygónkra. Ez idő alatt 2,09 millió km távolságot tesz meg a világűrben. A küldetés egyik legnagyobb különlegessége, hogy messzebbre enged betekintést az emberiség számára, mint eddig bármely hasonló célú eszköz.

A korábbiakkal ellentétben az Artemis 1 a Hold túlsó oldalára megy, majd onnan jön vissza. Emellett néhány speciális műholdat is telepít. A NASA tervei az egyes számmal ellátott misszióval, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az űrhajó biztonságos a jövőbeli legénység számára. 2024-ben tervezik indítani az Artemis 2-t, akkor már emberekkel a fedélzeten.

Rá egy évre következik a 3-as számú, mellyela szakemberek az első nőt és az első színes bőrű embert akarják a Hold felszínére juttatni. Végezetül 2027-ben az Artemis 4 küldetés egy Gateway nevű miniholdállomásra viszi az űrhajósokat — írja a ScienceAlert.

Nyitókép: Shutterstock