A Jupiter

Ezért viselkedhetnek annyira szokatlanul a Jupiter bolygó aszteroidái

A Naprendszeren belül számos rejtélyes kérdés van, melyekre egyelőre nincs egyértelmű válasz. Egyik ilyen a Jupiter pályáján mozgó aszteroidák szokatlan tulajdonsága. Most végre egy kutatócsoport pontot tehet az ügy végére egy eddig elképzelhetetlennek hitt magyarázattal.


A Jupiter pályáján a bolygóval együtt két nagy aszteroidacsoport kering. Az egyik a Trójai raj (Trojans), a másik pedig a Görögök (Greeks) elnevezést kapta. Az elsőben napjainkig nagyjából 12 ezer különálló űrsziklát azonosítottak. Ami viszont örökös rejtélyként lebeg a kutatók szeme előtt, hogy miért nagyobb a Görögök aszteroidaraj, mint a másik csoport.

A csillagászat eddigi ismeretei szerint a pályán maradásukhoz és az egymástól különálló stabilitásukhoz nagyjából ugyanakkorának kellene lenniük. Ehhez képest a Görögök raj tagjai sokkal nagyobb számban vannak jelen a Jupiter pályáján. Egy korábbi feltételezés szerint ez a jelenség a testek befelé irányuló mozgása miatt alakulhatott ki.

Ezzel a modellel teljesen szembe megy Jian Li csillagász kutatócsoportjának az elmélete. Az ő elmondásuk szerint a pályán mozgó bolygó eredetileg máshol alakult ki, majd az eredeti helyéről kilökődve került a jelenlegi helyére. Ez a folyamat hathatott a keringő kőzetekre is. A ScienceAlert cikkében így idézték a vezető szerző magyarázatát:

„Ez a mechanizmus, amely átmenetileg eltérő fejlődési pályát indukált a Jupiter pályáján osztozó két aszteroidacsoport számára, új és természetes magyarázatot ad arra az elfogulatlan megfigyelésre, hogy az L4 (görög) aszteroidák mintegy 1,6-szor nagyobb számban vannak jelen az L5-ös rajban (trójai)."

Az L4 és az L5 gravitációs stabil pontokra utalnak két vagy több test kölcsönhatása során.

Egy kis videós ismertető a Trójai aszteroidák rajáról:

Az új elmélet szerint a planéta máshol fejlődött ki, majd egy másik bolygó gravitációs hatása miatt kilökődött. Az eddig elfogadott modell alapján a Jupiter befelé, a Nap felé mozdult, majd ismét kimozdult a jelenlegi távolságába. Ezzel a folyamattal járhatott együtt a meteorrajok szokatlan tulajdonsága. Li meglátásai szerint amennyiben egy újabb kifelé haladás következne be, akkor a Trójai aszteroidák csoportja elveszne.

Fordított irányú változás esetén viszont a Görögök meteorraj tűnne el.

Az elmélet bizonyításához további vizsgálatok szükségesek. A szakértők nem vették figyelembe többek között a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz lehetséges hatásit sem, amikre feltétlenül nagyobb hangsúlyt kell fektetni.