Egy, a Hold felszínén álló űrhajóról készített illusztráció

Veszélyes küldetés indul? Élő szervezetet juttatnak a feltérképezetlen mélyűrbe

Az űrkutatás során először történik meg, hogy egy szonda segítségével élő szervezeteket juttatnak a mélyűrbe. A kutatás célja, hogy rájöjjenek, miként reagál a földi élet az ottani környezetre és a feltételezhető viszontagságokra.


A NASA még ebben a hónapban elindítja az Artemis 1 holdmisszióját, amely során — más egyéb kutatások mellett — élő szervezeteket juttatnak majd olyan távolságba, ahol földi élet még egyáltalán nem járt. Bármilyen furcsán is hangzik, ezek nem emberek és nem is állatok lesznek. A kísérleti célból felküldött csomag kizárólag élesztőgombákat tartalmaz majd.

A BioSentinel nevű kísérlet részeként több száz élesztőtörzset szállítanak egy aktatáska-méretű műhold fedélzetén. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor az Artemis 1 küldetés a NASA évek óta késlekedő Space Launch Systems (SLS) űrhajójával indul majd.

A kilövést követően a BioSentinel Nap körüli pályára áll, így szabadon tanulmányozhatják általa a napsugárzás hatását a bolygónk mágneses mezejét elhagyó szervezetekre.

Matthew Napoli — projektvezető — azt mondta a NASA közleményében, hogy a BioSentinel az első olyan küldetés, mely ilyen jellegű kutatással próbálkozik. Úttörő adatokat remélnek a szakemberek a Futurism cikke szerint.

Az élő szervezeteket világűrben vizsgáló projekt valójában 2019 óta működik. Többek között már a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is vizsgálhatták ily módon az élesztősejteket, mielőtt még bejelentette volna az űrügynökség, hogy a holdmisszióban is jelentős szerepe lesz a módszernek.

Ami érdekesség, hogy az élesztőgombák olyan „útitársakhoz” csatlakoznak majd, mint három tesztbábu, egy Snoopys kutyajáték és egy Amazon Alexa egység, amely valamilyen ismeretlen okból az SLS Orion kapszuláján lesz.

Mivel ezek az élő szervezetek az eddigi leghosszabb ismert útra indulnak a mélyűrbe, így az érkező adatok fontosak lehetnek, mielőtt az emberiség is egyre hosszabb távokra vállalkozna világűr felfedezésére.

Nyitókép: Shutterstock