Egy Föld felé haladó aszteroidáról készített illusztráció

A NASA egy hatalmas aszteroida veszélyére hívta fel a figyelmünket

A NASA szerint ez a legnagyobb aszteroida, mely a mostanában megközelíti a Földet, hatalmas mérete és sebessége miatt pedig potenciálisan veszélyesnek titulálták. A mért adatok alapján május 27-én jut legközelebb a bolygónkhoz.


A 7335 (1989 JA) névre keresztelt objektum 4 millió kilométerre halad majd el a Föld mellett, tehát köztünk és a Hold közötti átlagos távolság közel tízszeresénél. Ez a távolság nagyon sokknak hallatszik, viszont a világűr mércéjével mérve igenis közelinek mondható, a méreteiből és a sebességéből adódó problémákról nem is beszélve.

Ezeket az adatokat megfigyelve szakértők szerint az átmérője nagyjából 1,8 km és 76 ezer km/órával száguld. Nem csoda, hogy a NASA az objektumot potenciálisan veszélyesnek titulálta, hiszen becsapódva hatalmas károkat okozna.

A tudósok azt állítják, hogy ez a legnagyobb szikla, mely idén a közelünkbe kerül, következőnek pedig 2055. június 23-án látogat ismét a környékünkre. A 7335 (1989 JA) egyike azon objektumoknak, melyek pályáját a NASA emberei évente figyelemmel kísérik. Ennek oka, hogy az ebbe a kategóriába eső űrbéli jelenségek mindegyike kevesebb mint 48 millió kilométerre halad el tőlünk.

Emellett a mostani kőzet az úgynevezett Apollo-osztályba is tartozik, melynek tagjai a Nap körül keringenek, éppen ezért periodikusan megközelítik a mi bolygónkat is. Egészen pontosan jelenleg 15 ezer ilyen aszteroidáról tudnak a katatók. A veszélyesnek titulált kőzetek mozgását figyelemmel kísérik annak érdekében, hogy minél gyorsabban értesüljenek bármilyen eltérésről a pályájukon.

Az esetleges becsapódások elhárításán már régóta gondolkodnak és több megoldással is elő tudtak állni az elmúlt években. Az egyik ilyen módszer eszközét 2021 novemberében indították útjára azért, hogy idén frontálisan ütközzön egy aszteroidával. Bár elpusztítani nem tudja majd, ellenben az útvonalát számunkra kedvező irányba fordíthatja. Hasonló elképzelésekről egy korábbi cikkünkben lehet olvasni.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: ScienceAlert