Egy Földbe csapódó aszteroida

Megrémítette a kutatókat ez a jövőre a Föld közelébe érő aszteroida​

2022. január 6-án az arizonai Mt. Lemmon Sky Center Observatory csillagászai felfedeztek egy aszteroidát, melyről úgy állapították meg, hogy jövőre jó eséllyel belecsapódik a bolygónkba. A kutatók már nagyon régen találkoztak ekkora veszéllyel, így minden kapacitásukkal figyelemmel kísérték az égitest pályáját.


Egy aszteroida felfedezésekor az első órák a legbizonytalanabbak, így a kutatók azonnal értesítették az obszervatóriumokat szerte a világon, hogy a lehető legpontosabban meg tudják állapítani az útvonalát, valamint az esetleges becsapódás időpontját. Ez a dátum 2023. július 4-re esik majd. A további elemzések célja az volt, hogy meggyőződjenek, valóban ütközési pályán halad-e.

Az első hét éjszaka megfigyelései szerint az ütközés valószínűsége folyamatosan növekedett. A 2022 AE1 névre keresztelt meteor az egyik legmagasabb besorolást kapta a Palermo-skálán, amely a csillagászok által a becsapódási kockázatok kategorizálására szolgáló rangsor.

A tudósok úgy vélik, körülbelül 100 millió évente csapódik egy nagy kiterjedésű égitest a Földbe, tehát a szakértők és a hobbikutatók is folyamatosan figyelemmel kísérik az — már felfedezett — aszteroidákat. Egy jövőbeli ütközésre számítva a kutatóbázisok már több lehetséges forgatókönyvet és megoldást terveztek, melyek közül az egyik az aszteroidák felrobbantására és elporlasztására irányul. Erről a taktikáról egy korábbi cikkünkben lehet részletesebben olvasni.

A 2022 AE1 még nagyobb aggodalmat keltett, amikor a telihold takarása miatt nem lehetett lényegre törő kutatásokat végezni. Miután ismét követni lehetett az aszteroida útját, a kutatók arra eszméltek, hogy a katasztrófa esélye jelentősen csökken. Azóta megállapították, hogy a felfedezett égitest egyelőre biztosan nem csapódik bele a Földbe, ez pedig már megerősítést is nyert.

Egy kis videós magyarázat, hogy működik a vizsgálat:

„Az adatok egyértelműek voltak, amit másnap reggel a NASA-nál dolgozó kollégáink is megerősítettek, vagyis a 2022 AE1 aszteroida nem jelent ütközésveszélyt"

— olvashatjuk az egyik számításokat végző kutató szavait a ScienceAlert írásában.


Nyitókép: Instagram/vt_bot