tandori dezso

Tandori Dezső: Karátok

Vasárnap délutáni szépirodalmi rovatunkban ezúttal egy igazi zsenit hoztunk: Tandori Dezsőt. Nyelvi leleményei, híres fordításai, rajzai, madarai mellett igazi poeta doctus is volt: irodalomtudományi ismeretei költészetében is fontos szerepet töltöttek be. Alábbi verse egy élvezetes fejtegetés a 20. század legnagyobb költőiről.


Kosztolányi kincsei felől
Pilinszkyt lehetne igazán jól
megkérdezni? Vagy fordítva?
Múlt időben mindezt! J. A. a
leghitelesebb forrás itt,
ahogyan ő olyan derekasan
konstruktív tudott lenni nagyon
sokszor, kedveltségének egyik
forrása is ez, kincsesbányájának
útját nemes emberi-lelki
intézmények szegélyezik...
érdemes nézni, mely felfogások
lelik rokonukat benne. Igaz,
Szép Ernő is komoly
arányokban „kincs" lesz.
Annak ellenére, hogy sem
kalandozásra nem vállalkozunk
itt, sem a magunk portája előtt
nem söpörgetünk – mit
hullajtottunk el, nahát, már ha
egyáltalán –, s így érdemben
egyetlen költőre vonatkoztatjuk
a kincsfogalmat,
kihagyhatatlan kezdés, hogy
– igen! – J. A. szóljon
Kosztolányinkról, s hagyjam a
„kosztolányizást" s a
mindegyebeket. Azt írja a mi
legkonstruktívabban – is –
messze jutó Attilánk, akit nem
lehet Attila Nagyúrnak nevezni,
pedig a legtöbb költőt igen,
még Berdát is kevés híján, azt
írja tehát Kosztolányiról:
Gyémánt szavaid nem
mérted karáton, Nincs egyéb
súly, ha föld zuhog reánk.
Fájóan tudható a dátum:
1936. Nekem kincs volt az a
tehetségem, egykor, hogy
elmenegettem, mikor még 1-2
piacon kívül, karát alattian sem
mérhető öltözetben, mindig
ugyanabban, el a kis
Kosztolányi-szoroshoz, a
lágymányosi-féle tóhoz,
megfogtam a kezet, néztem
a bronzkönyvet, jaj, be van
csukva, rá az én egyik kedves
Dide Nagyúr Versemre... s a
többi. Ma már életveszély az
utcán járnom, jármű lépcsőjét
érintenem. 2014-et írok. De rá a
kincsekre.
Mielőtt tehát az eredetileg
itt címnek szánt A
KOSZTOLÁNYI-KINCSEK-re
rátérnék, még vegyünk egy
alapvető „kis" J. A.-t. Megj.: J. A.,
mikor csak szól, utolsó 6-7
évében az esetek 101%-ában
csak és csak alapvető.

Mindig kincs. Így:

...az elmulástól tetten érten,
hogy önmagamba én se
fértem, a lelkem azért
közvagyon, s azért szeretlek ily
nagyon (Flórának)

Tehát közkincs.

Kosztolányi, a Boldog,
szomorú dal, csak így.

Van már kenyere, bora is
van, minek szomorítaná a
szívét, kertjének útját odarogyó
fák szegélyezik, a kamrában
öregbítőn van dió, mogyoró,
mák, a polgári élet mindenféle
szükséges kelléke
rendelkezésre áll, adódik
köztisztelet is bőven, nem
tudják rég idegennek a bús
Budapesten, énekes ifjú fia ő
– hm, hát Ady? – a vén
Magyarországnak, ah, sebaj,
bús, vén csoda jön, ahogy ez:

De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen, a
kincset, a régit, a padlón...

Ez milyen jó bizarrság viszont! …

mint lázbeteg, aki
föleszmél, álmát hüvelyezve,
zavartan, kezem kotorászva
keresgél, hogy jaj, valaha mit
akartam. Mert nincs meg a
kincs, mire vágytam, A kincs,
amiért porig égtem. Itthon
vagyok itt e világban, s már
nem vagyok otthon az égben.

Ez felülmúlhatatlan
világköltészet. Egyebekben
Jékely látványosan előzgeti a
nagynagymestert aztán-közön,
de üthetetlen ez, mondom,
meg a Csáth-versben az, hogy:
Hisz a semmit tudod, gazdag,
végzett, hatalmas
ki célhoz értél már, kell, hogy valamit
adhass
annak, ki él.
……
Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,
ki bátran indultál, kapudat megtaláltad
az éj felé.
De én, jaj, itt vagyok a fényben és
hitetlen
feledve, önmagam, jajokba fúlva lettem
az életé.
Világlírai legnagyobbság.
A kincs nem mindig önnön megnevezése;
a New York, te kávéház...
kezdésű „bus-férfipanasz-
részlet" az első szakaszában
tartalmazza már a szerintem
legszebb magyar verssort – a
klasszikus francia drámavilágból vett
„származástani sor"
hihetetlenül ilyesmi, tessék
utánanyomozni, Pasiphaé neve
szerepel benne –, íme:
E nyári koraestén, hogy még mind vacsoráznak...
Nem tréfálok. Kikötöttem
ennél. S még van 100 költőtől
101 sor, no. Tehát a kincs
a szépséges részletekkel haladó
költeményben fontos
eredetfogalmával mond ki l
ényegeset:
Mászkálnak ők ott pl.
Karinthyval az éjszakában,
„mint boldog gyilkosok, mint
gyilkosok oly ifjan…" S a
témakényszerítés hozza a
remeklést:
Mert boldog gyilkosok az
óra gyilkolói, Kiknek talentumot
egy isteni kegy osztott...
Ez az. Témánk....
s tétlenül nézik a zöld
kávéházi posztót, melyen
fehéren futnak a billiárd golyói.
Na és? Nem részletezem.
Isten a kincset a
tétlenkedéseinkkel pláne
gyakorta adja nekünk... ki ne
tudná, éljen.

Az írás eredetileg az Alibi – Hat hónapra sorozatban jelent meg, mely kapható a könyvesboltokban, vagy innen megrendelhető.

Nyitókép: Hamu és Gyémánt/Burger Barna