Az ABBA egy 1977-es koncerten

Negyven év után új lemezt készített az ABBA

Negyven év után új stúdióalbumot készített az ABBA, az ABBA Voyage című, tíz dalt tartalmazó album novemberben jelenik meg – még az előtt, hogy elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen avatárok fogják előadni legnépszerűbb dalaikat –jelentette be csütörtökön az együttes online sajtótájékoztatón.

A világszerte népszerű svéd együttes, amely 1982-ben oszlott fel, közölte, hogy a koncertre készülve tértek vissza a lemezstúdióba.

„Először csak két dalra, aztán azt mondtuk, lehetséges, hogy még néhányat csinálnunk kellene"

– mondta Benny Andersson.

Végül tíz számot rögzítettek, ezek közül kettőt csütörtökön bemutattak a sajtótájékoztatón. Az I Still Have Faith In You egy szeretetteljes zongorára írt ballada, amely az együttes négy tagja közötti kapcsolatot mutatja be.

Amikor Benny eljátszotta a dallamot, tudtam, hogy az rólunk szól"

– idézte Björn Ulvaeust a BBC NEWS honlapja.

A második, Don't Shut Me Down című szám egy mini melodráma az olyan ABBA-klasszikus hangulatában, mint a The Day Before You Came, amely arról szól, hogy egy nő visszatér partneréhez több évvel az után, hogy faképnél hagyta őt.

Amikor együtt visszatértünk a stúdióba, el sem tudtam képzelni, mit várjak. Ám Benny stúdiója olyan baráti és biztonságos környezet, és valóban élveztem a munkát. Alig hiszem, hogy végül eljött az a pillanat, amikor megoszthatjuk ezt a világgal"

– írta Agnetha Fältskog a közelményben.

Az új dalokat az együttes virtuális koncertsorozatán is fogják játszani, amelynek szintén ABBA Voyage a címe, és amely jövő május 27-én kezdődik egy speciális londoni arénában. A hét hat napján az ABBA tagjainak digitális verziói adják elő egy tíztagú elő zenekar kíséretében az együttes legsikeresebb számait.

(MTI)