A Kertész utcai Shaxpeare-mosó című darab az Örkény Színházban

Zenés fesztivállal és Esterházyval indul az Örkény Színház új évada

Kilenc bemutatót tart az Örkény Színház az induló új évadban: ötöt a nagyszínpadon, négyet az Örkény Stúdióban.

A 2021/2022-es évad első bemutatóinak próbái már augusztusban megkezdődtek. Az első előadás október 1-én lesz, a társulattal addig augusztus 27-től 29-ig a Terézvárosi Fesztiválon az Andrássy úton találkozhat a közönség, szeptember 4-én pedig egy év kihagyás után újra megrendezik az Örkény Kertet.

A kedden tartott évadnyitó társulati ülésen beszámoltak arról, hogy október 1-én mutatják be Bodó Viktor rendezését, a 33 álom munkacímű produkciót a nagyszínpadon. Ezzel párhuzamosan az Örkény Stúdióban Kovács D. Dániel állítja színpadra Esterházy Péter33 változat Haydn-koponyára című drámáját.

A Stúdióban lesz látható október 29-től a Winterreise Tarnóczi Jakab rendezésében: Schubert dalciklusával Borsi-Balogh Máté lép a nézők elé. Mácsai Pál rendezésében november 26-án mutatják be Bertolt BrechtA szecsuáni jó ember című példázatát, jövő márciusban pedig Szabó Magda klasszikusát, Az ajtót Gáspár Ildikó rendezésében.

Bemutatásra kerül még Ingmar Bergman Jelenetek a bábuk életéből című 1980-as filmjének színpadi adaptációja, melyet Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat vezetője rendez, Schwechtje Mihály Szex. Újra. El. című rendezése, valamint Takács Nóra Diána Óbordal című önálló zenés estje. A bemutatók sorát A nemzet özvegye című produkció zárja június 16-án, ezt szerzőként és rendezőként egyaránt Kelemen Kristóf jegyzi.

Az új évadban megújul az ÖrkényKÖZtér, az Asbóth utcai stúdióhelyiségben az évad második felétől várják a közönséget, felnőtteket, diákokat, gyerekeket és tanárokat egyaránt. A cél kényelmes és inspiráló otthont adni a teátrum színházpedagógiai programjának, beszélgetéseknek, workshopoknak, közösségi alkotófolyamatoknak.

A következő évadban is lesz Örkény Stream, melynek repertoárjáról később adnak tájékoztatást, valamint egy év kihagyás után idén tizedik alkalommal, szeptember 4-én rendezik meg az Örkény Kertet. Három helyszínen dzsessz- és komolyzenei koncertekkel, világzenével, színpadi előadással várják a közönséget.

(MTI)