Ilse Loewenberg holokauszttúlélő

75 év után jutott el egy holokauszttúlélő levele nővéréhez

A levélre egy hobbiból örökségkutatóként dolgozó nő talált rá egy New York-i bolhapiacon.

Megírása után háromnegyed évszázaddal került el címzettjéhez egy levél, melyet 1945-ben Berlinből küldött Ilse Loewenberg holokauszttúlélő, írja a New York Post. Az 1908-ban született nőt 1943-ban Auschwitzba deportálták, de Ilse kiugrott koncentrációs tábor felé tartó vonatból a lengyelországi Ruda közelében.

Viisszamenekült Berlinbe, ahol bujkált, de 1944-ben elkapták, és börtönbe zárták, mígnem egy évvel később az orosz csapatok felbadították az országot. Ilse a holokauszt során mindkét szülőjét, három testvérét és férjét is elveszítette. Húga, Carla volt az egyetlen, aki rajta kívül életben maradt a családból. Carla közvetlenül a második világháború előtt vándorolt be az Egyesült Királyságba, és nem sokkal ezután az Egyesült Államokba költözött.

Ilse szabadulása után levelet írt Carlának, melyben az átélt borzalmakról számol be részletesen.

„Felszabadítóink kedvessége révén annyi év után életjelet adhatok neked magamról. Apa, anya, Grete, Lottchen és Hermann: már senki sem él. A fájdalmam kimondhatatlanul nagy. A férjemet is elvették tőlem, akivel 3,5 éve házasodtam össze! … Mindent részletesen elmondok, amikor lehetőség lesz rendszeres levelezési kapcsolatra”

– írta levelében.

Bár a levél eljutott az Egyesült Államokba, Ilse nővére mégsem kapta meg.

Nemrég azonban a New Yorkban élő Chelsey Brown egy bolhapiacon megtalálta a levelet. A belsőépítészként dolgozó nő hobbija az örökségkutatás, családfaelemzésekkel foglalkozik és bolhapiacokra jár, hogy az ott talált tárgyakat és régiségeket visszajuttassa jogos tulajdonosaihoz.

A levél megtalálása után Brown elkezdte felkutatni Ilse családját. Kiterjedt kutatása során felfedezte, hogy Carlának és férjének, Siegfriednek soha nem volt gyermeke. Siegfried testvérének, Ludwignak gyermeke és unokája is született. Jill Butler, Ludwig unokája különösen közel állt Ilse-hez, így talált rá és vette fel vele a kapcsolatot Brown a MyHeritage.com, családtörténetekkel foglalkozó oldalon, hogy odaadja a levelet.

Szinte mindenkinek az volt az első reakciója, hogy „Ez egy átverés?”, ami gyorsan értetlenséggé változott. Mindannyian szerettük Ilse dédnénikénket, és izgatottak vagyunk, hogy saját kézírásával ellátott levelében olvashatjuk a gondolatait, miután előbukkant az európai pokol mélyéről”

– mondta Butler.

Nyitókép: