Amber Heard

Amber Heard több milliót bukott a Johnny Depp elleni pere óta

A Heard és Johny Depp közti pereskedés legújabb fordulataként kiderült, hogy a színésznő a tárgyalások kezdete óta nagyjából 50 millió dollártól esett el. Ennek oka, hogy nem kap új munkákat, valamint az eddigi szerepeit is elvették. Érdekes módon Depp hasonló okból vádolja volt feleségét.


A rágalmazási per során derült ki Heardről, hogy több reklám- és filmbéli szereptől is elesett a botrány kirobbanása óta. Ezt Kathryn Arnold szórakoztatóipari tanácsadó vallotta a tanúk padján, valamint azt is hozzáfűzte, hogy a negatív visszhang nem csak az anyagi helyzetére, hanem a színésznő teljes karrierjére negatívan hatott.

„Az iparágban szeretik a munkáját. De most nem tudnak vele dolgozni. Minden alkalommal, amikor megjelenik valahol a közösségi médiában, újra beindul a negatív kampány"

— olvashatjuk Arnold szavait a RadarOnline cikkében.

Heard azt is bevallotta, hogy az Aquaman folytatásában egyenesen harcolnia kellett szerepéért, pedig a forgatókönyv kiosztásakor még tárgyalni szeretett volna a béremeléséről. Ezt most már nem tehetné meg, mivel Hollywoodban a népszerűségén alapuló hatalmát teljesen elvesztette.

A színésznő és jogi csapata azt akarják bizonyítani, hogy a családon belüli erőszak mellett a rágalmazási per elindításával sokkal nagyobb karrierbéli visszaesést szenvedett, mint Depp. Tudni érdemes, hogy a férfi pontosan ezzel az indokkal kezdeményezte a tárgyalásokat, Heardről pedig már korábban is terjengtek olyan pletykák, hogy lépéseivel előszeretettel utánozza ellenfelét.

Ebbe természetesen bele kell érteni az öltözködését és a viselkedését is, erről pedig egy korábbi cikkünkben lehet részleteket olvasni.

Johnny Depp várhatóan további tanúkat vonultat majd fel saját igaza bizonyítására, akik közül a legmeglepőbb személy nem más lesz, mint Kate Moss. Maga Heard említette meg volt férje egykori barátnőjét egy vallomásában, így célszerű kifaggatni őt is, hogy kiderüljenek az esetleges ferdítések. Moss feltűnéséről egy korábbi írásunkban lehet informálódni.

„Emlékeztem olyan információkra, amiket hallottam arról, hogy egy korábbi barátnőjét — azt hiszem, Kate Moss volt az — lelökte a lépcsőn. Két embertől hallottam ezt a pletykát, és frissen élt a fejemben"

— olvashatjuk Kate Moss megemlítését a tárgyaláson.

Nyitókép: Getty