Chris Martin a Coldplay Budweiser Made in America fesztiválon tartott koncertjén 2016. szeptember 4 -én Pennsylvaniában.

Csak akkor lesz áram a Coldplay koncertjén, ha a rajongók ugrálnak

Az együttes két éve tett ígéretet arra, hogy addig nem turnézik, amíg ezt nem tudják fenntarthatóbb módon megtenni.

A Coldplay következő turnéján részben egy tánctér fogja biztosítani az áramot, de csak akkor, ha a rajongók fel-leugrálnak rajta. A döntés egy 12 pontos terv részét képezi, melyet abból a célból készített a banda, hogy csökkentsék szén-dioxid-kibocsátásukat.

Chris Martin, a Coldplay énekese a BBC-nek elmondta, hogy a rajongók egy úgynevezett kinetikus padlón állnak majd a koncerteken, melyen elmozdulva áramellátást biztosítanak az eseményen. Hozzátette, hogy emellett szobabicikliken is pedálozhat majd a közönség a kellő energia eléréséért.

„Minél többen mozognak, annál inkább segítenek. Amikor azt mondom, szó szerint nagy szükségem van rá, hogy fel alá ugráljon a közönség, komolyan gondolom. Mert ha nem, akkor a fények kialszanak"

– fogalmazott.

A Coldplay tervében a kinetikus padló mellett az is szerepel, hogy minden eladott jegy után elültetnek egy fát. Legutóbbi, 2016-17-es turnéjukon 5,4 millió embernek játszott az együttes, írja a BBC.

Chris Martin arról is beszélt, hogy nem tudnak minden fenntartható módon megoldani turnéjuk során, például azt, hogy magángépekkel repülnek.

Mindent megteszünk, de nem vagyunk tökéletesek"

– mondta, majd hozzátette, nincs mindenre jó válaszuk és érvük.

Martin szerint sokszor felmerült az a kérdés is, hogy miért turnéznak, ha annyira fontos számukra a fenntarthatóság.

Ez az, amire nincs válaszunk, csak az, hogy nagyon szeretünk turnézni. Maradhatnánk otthon, talán az jobb megoldás. De szeretnénk turnézni, és találkozni akarunk és kapcsolatba lépni az emberekkel - amit a lehető legtisztább módon próbálunk megvalósítani."

Az együttes csütörtökön jelentette be világ körüli turnéját, amely jövő év márciusában kezdődik Costa Ricán, ahol a világ egyik legmagasabb megújuló energiatermelési aránya van. Az ottani koncerten szél-és napenergiával működtetett elemek, helyi éttermek használt olaja és hasonló, megújuló energiaforrások szolgáltatják majd az áramot, ahol csak lehetséges.