Az egykor uralkodó fajként élő dinoszauruszok kihalását okozó aszteroida egy teljesen új időszámítást indított el. Az akkori katasztrofális események méretéről még ma is csak feltételezések vannak. Egy tanulmány szerint például minden idők legnagyobb cunamija is az űrszikla miatt történt.
A dinoszauruszok kihalását okozó aszteroida 66 millió évvel napjaink előtt csapódott be. A szakértők az űrbéli kőzetet Chicxulub-aszteroidának nevezték el, hatásit, a becsapódás körülményeit és esetleges jeleit pedig már régóta kutatják. Eddigi eredmények szerint a Yucatán-félsziget közelében ért földet, a tengernek egy viszonylag sekély részén.
A hatalmas szikla teljesen leért a víz fenekére, az ütközés pedig messze elhúzódó repedéseket is okozott a földkéregben, melyeket mai napig lehet észlelni. Egy kutatócsoportot most az érdekelte, hogy vajon mekkora cunami keletkezhetett, illetve, hogy a kicsapódó vízmennyiség milyen távlatokba ért el a kezdeti ponttól.
Molly Range, a kutatás vezető szerzője úgy gondolta, hogy a katasztrófa a fél bolygón képes volt erodálni az üledéket. Elmélete bizonyításához társaival egy modellt készítettek, amivel illusztrálhatták a becsapódás utáni első 10 percet. Ezen felül általa képesek voltak meghatározni a világ akkori óceánjain végisöprő hullámhatásokat.
A ScienceAlert cikkéből kiderül, hogy ez az első olyan kutatás, mely a Chicxulub-aszteroida által keltett cunamit részletekbe menően vizsgálta. A valaha feljegyzett egyik legnagyobb cunami 2004-ben történt és Indonéziát sújtotta. A dínóölő kőzet viszont annak az energiájának a 30 ezerszeresével ért fel.
Fotó: Unsplash/Fausto García-Menéndez
A közvetlenül a becsapódás után megmozgatott víztömeg 1,5 kilométer magas hullámot hozott létre. Az érkezési ponton üresen maradt rész azonban gyorsan újra feltelítődött, hiszen a partvonalak mentén a hullámok visszafordultak, a nagy lendület hatására viszont további reakciók következtek.
Később már közel 10 méter magas hullámok indultak el az óceán mélyén másodpercenként 1 méteres sebességgel. Ezek a bolygó minden partján jelentkeztek. Az adatok azt is kimutatták, hogy a legnagyobb hullámok a Mexikói-öböl nyílt vizein voltak és hozzávetőlegesen 100 méter magasba emelkedtek, valamint másodpercenként 100 métert tettek meg.
Range így nyilatkozott a kapott eredményekről:
„Ez a szökőár elég erős volt ahhoz, hogy megzavarja és erodálja az üledékeket az óceáni medencékben a fél világ körül, és így vagy hézagot hagyott az üledékes feljegyzésekben, vagy régebbi üledékek összevisszaságát.”
Bár a vizsgálatok már régóta zajlanak a témával kapcsolatban, ez a tanulmány végre egy új időszakot indíthat el a területen. Mivel rájöttek, milyen messzire juthatott el a pusztítás, így a szakértők innentől jóval távolabbi helyeken is megvizsgálhatják a víz alatti üledéket fontos nyomok után kutatva.
A kutatócsoport következő célja, hogy a hasonló események légköri lökéshullámait tanulmányozzák, illetve azt, hogy ezek hogyan és mekkora hullámokat képesek generálni a Föld vízzel fedett részein.
Nyitókép: Unsplash/Matt Paul Catalano
