A Mars bolygó

A NASA megosztotta az első hangfelvételt egy Marsba csapódó meteoritról

Az űrkutatás történetében először hallhatjuk azt, ahogyan egy meteorit becsapódik egy másik bolygóba. A Marson rögzített hang még a NASA szakértői szerint is inkább váratlannak mondható, mint ijesztőnek. Ezeknek az eseményeknek a kutatásával a Naprendszer alakulását vizsgálhatják.

A NASA InSight marsjárója már 2018 óta vizsgálja a vörös bolygó felszínén történő szeizmikus- és hanghullámokat. Küldetése sikerrel járt, ugyanis a közelmúltban négy becsapódó meteorit hangját rögzítette, majd sugározta tovább a földi kutatóbázisoknak.

Az űrkutatók kezdetben egy nagy robbanásra, illetve egy rémisztő zajjal járó felvételre számítottak, viszont a meghallgatása után inkább váratlannak írták le a felvételt. Corey Powell tudományos író így számolt be a fejleményekről egy Twitter-bejegyzésben:

„Furcsa módon ez inkább egy csobbanás, mint egy becsapódás"

A szeptember 5-i becsapódás a NASA YouTube-csatornáján egy rövid magyarázó videóban hallható. Miután az esemény hatásait észlelték, az űrügynökség munkatárasai NASA Mars Reconnaissance Orbiter űrszondát küldték a keletkezett kráter felderítésére — írja a Futurism.

Ez a szerkezet még csak fekete-fehér fotókat készített, majd nem sokkal később a High-Resolution Imaging Science Experiment kamerájával már színesben is megtekinthették a szakértők a Mars szóban forgó részét.

A szeptember 5-én készült hangfelvétel:

Bár a Mars légköre sokkal több egészben maradt őrsziklát enged be, mint a Földé, viszont az észlelésük az ottani körülmények — például a szélzaj— miatt nem könnyű feladat. A kutatók azt remélik, hogy a jövőben hasonló események útján elemezhetik az aszteroidák bolygókra gyakorolt hatásait.

Ezáltal a Naprendszer történelmébe is jobb belátást kaphatnak. Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogyan észlelték a többi eseményt, valamint arról is több információt lehet megtudni, hogy mennyi ideig sugározhat még információkat az InSight-marsjáró.

Nyitókép: Shutterstock