A Mars felszínét kutató rover és helikopter

Megvan a megoldás: a NASA két helikopterrel fejezné be a M​ars missziót

Egy nemrég bejelentett közlemény alapján a NASA további két Ingenuity-osztályú helikoptert szeretne küldeni a Mars misszió folytatásához. Ezzel az ötlettel egyszerűbbé válhat a minták Földre juttatása.

Mindezt a szakemberek a jelenlegi helikopteres, vagy sokkal inkább drónos küldetés sikerére alapozzák. A Perseverance Rover, amely a szóban forgó légi egység nagyobb hatkerekű felderítőegysége folyamatosan gyűjti a mintákat, emellett pedig a vártnál sokkal több légi felvétel is készült a programnak köszönhetően.

A helikopter eddig 29 sikeres repülést hajtott végre, így bebizonyította, hogy az ilyenfajta felderítési módszer is életképes a marsi küldetések során. A rover eddig tizenegy mintáért fúrt le a talajba és tárolta el őket későbbi elemzésekre, ellenben a hazajuttatásukat nem képes egyedül végrehajtani.

Itt jönnek képbe az új helikopterek, ugyanis a tervek szerint a Perseverance vagy az új légi egységek szállítják majd az anyagokat a Sample Retrieval Lander nevű leszállóegységhez, ahol a beépített és beprogramozott robotkar elhelyezi őket a Mars Ascent Vehicle (MAV) nevű kis rakétába. Ez a rakéta lehet az első ember által készített tárgy, amely elhagyja a vörös bolygót.

Eredetileg a szállítást egy másik, nagyobb roverre bízták volna, viszont a helikopterek sokkal praktikusabb megoldásnak tűnnek. A MAV megérkezésére a közeljövőben még nem kell számítani, hiszen a legpozitívabb becslések szerint is 2033-ban juthatnak el a Földig a minták.

Egyes tudósokat aggodalommal tölt el ez a küldetés, ugyanis tartanak egy esetleges idegen baktériumtól, melyet a rakéta a bolygónkra juttathat. Erről a félelemről, valamint egy halálos földönkívüli baktérium esélyéről egy korábbi cikkünkben lehet részletesen olvasni.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futurism