A Mars

A saját roncsait fotózta le a NASA marshelikoptere

A Mars felszíni sajátosságait vizsgáló rover és a hozzá tartozó helikopter már jó ideje a bolygón ténykedik, most pedig visszatértek a leszállási területükhöz, ahol szemügyre vehették a landolást segítő ejtőernyőt és a hátsó burkolat roncsait.


Amennyiben minden a tervek szerint történt volna, akkor a rover már a küldetés elején közölte volna a képeket a maradványokról, viszont egy rögösebb útvonalon kellett átkelnie annak érdekében, hogy a kutatók számára fontos, South Séítah nevű területen felvételeket készíthessen. A feladat elvégzése után a következő célpont felé haladva — a 404. napon — sikeresen megpillantotta az érkezéshez használt ejtőernyőt.

A pillanatról egy korábbi cikkünkben lehet olvasni, valamint arról is, hogy mi a következő nagy feladat, melyet teljesítenie kell a marsjárónak. Jelenleg is a következő állomás irányába tart, ahol egy hatalmas folyónak a kiszáradt deltájára emlékeztető területet tanulmányozhat az élet jeleit kutatva.

A mars felszínén közlekedő rendszer mellett egy helikopter, az Ingenuity is folyamatosan tanulmányozza az útvonalat. A fedélzetére szerelt kamerák az utóbbi időben pontosabb képeket tudtak készíteni a roncsokról, melyeket hátrahagytak. A közzétett fotókon jól látszanak a hátsó burkolat maradványai, valamint az ejtőernyőként funkcionáló anyag is.

„A marsi helikopter átrepült a Perseverance ejtőernyője és hátsó burkolata felett, és azt kell mondanom, hogy egy másik világon repülni csodálatos"

— olvashatjuk az Ars Technica vezető űrkutatási cikkírójának, Eric Bergernek a szavait a Futurism cikkében

Az Ingineutynek a 26. repülése során több új problémaforrással is szembe kellett néznie, többek között a rover belépő, ereszkedő és leszálló hardverének jelenlétével is. Mindentől függetlenül a légi egység a kutatók minden várakozását felülmúlta, így helyénvaló, hogy visszatérjen a leszállás helyszínére a győzelmi kör megtételéhez.

Nyitókép: Shutterstock