NASA repülő

Hamarosan felszállhat a NASA két csodarepülője

A NASA közel sem csak az űrkutatásról szól. Jelenleg az ügynökség keményen dolgozik egy csendes szuperszonikus sugárhajtású repülőgép és egy elektromos repülőgép kifejlesztésén is, amit az „X-planes" sorozat keretei között fejlesztenek.

A Robb Report cikkéből kiderül, a NASA X-57 Maxwellés az X-59 QueSST nevű szuperszonikus repülőgépei már csak karnyújtásnyira vannak az első tesztrepülésektől.

Az űrügynökség az említett X-planes projektet még 1944-ben indította a nagy sebességű repülőgépekkel kapcsolatos kutatások miatt. A NASA a sorozattal számos repülési mérföldkövet ért el, többek között megdöntött pár sebesség- és magassági rekordot, forradalmi technológiákat alkalmaztak, valamint hiperszonikus repülőgépeket fejlesztettek.

X-57 Maxwell

Az X-57-es program 2016-ban indult A rövidítés lényegében az elektromos motorokkal hajtott, alacsony károsanyag-kibocsátású repülőgépek fejlesztését jelenti. A „Maxwell"-t, egy olasz repülőtípusból (Tecnam P2006T) alakították át tavaly elektromos repülőgéppé úgy, hogy a hagyományos motorokat két elektromos motorra cserélték le.

Fotó: NASA Langley/Advanced Concepts Lab, AMA, Inc.

A Maxwell már be is fejezte a földi teszteket, és a NASA reményei szerint a következő hónapokban végrehajtja első repülését is.

Ráadásul két évtized óta ez lesz az első személyzettel felszerelt X-plane. A NASA szerint Maxwell már most is jelentősen hozzájárult az elektromos repülőgépek forradalmasításához.

X-59 QueSST

A NASA X-59 QueSST szuperszonikus sugárhajtóműve szintén a tervezettek szerint halad. A repülőgép egy modellje nemrégiben Japánban is befejezte a szélcsatorna-teszteket. A prototípus első tesztjére várhatóan jövőre kerül sor.

A 2018-ban bejelentett QueSST-projekt azért jött létre, hogy a NASA csökkentse a szuperszonikus repülőgépek hangrobbanását. Az ügynökség azt tervezi, hogy a QueSST törzsének alakjának módosításával és orrának meghosszabbításával enyhíti a jellegzetes robbanó hangot.

Fotó: NASA / Lockheed Martin

Példaként: a Concorde maximális hangereje 105 decibel volt, ami egy mennydörgésnek felel meg. A NASA szerint az X-59 „bummjának" körülbelül 75 decibelesnek kell lennie, vagyis nem hangosabbnak, mint egy autó ajtócsapódásának 6 méternyi távolságban. A NASA a hangot inkább „puffanásnak" írja le..

Ha a végleges prototípus elkészül, az X-59-esben lesz majd hely egy pilótának, de várhatóan nem kerül kereskedelmi forgalomba. A NASA a projekttel nem új repülőgéptípust akar létrehozni: az X-57-est és az X-59-est is úgy tervezték, hogy a repülési ipar számára továbbítsa az elért eredményeket – ahogy tette azt korábban is.