spacex kilövés

Hamarosan az első fekete nő is csatlakozhat az ISS legénységéhez

A SpaceX és a NASA sikeresen elindította a Crew-4 küldetését a NASA floridai Kennedy Űrközpontjából. Ennél azonban történt egy fontosabb dolog is.


Pár órával ezelőtt sikeresen felszállt a SpaceX Crew Dragon űrhajója és az azt fellövő Falcon-9 hordozórakéta is – utóbbi sikeresen landolt is már az Atlanti-óceánon. A küldetésben Kjell Lindgren, Robert Hines, Jessica Watkins és Samantha Cristoforetti űrhajósok vesznek részt, és a 16 és fél órás útjuk végén a Nemzetközi Űrállomásra dokkolnak majd.

A Crew-4 űrhajósok a Föld körül keringő laboratóriumban töltött idejük alatt több mint 200 tudományos kísérletet végeznek majd. Olyan területeken kutatnak majd, mint az anyagtudomány, az egészségügyi technológiák és a növénytudomány.


Az út azonban nem ezért marad feltétlen emlékezetes: a Crew-4 küldetés történelmi jelentőségű, mivel az első fekete nő léphet majd az ISS-re Jessica Watkins személyében. Ráadásul Watkinsnak ez lesz az első űrutazása is, miután 2017-ben kiválasztották űrhajósnak.

Watkins a Stanford Egyetemen szerzett alapdiplomát geológiai és környezettudományokból, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen pedig geológiából doktorált.

NASA/Bill Ingalls

Pályafutását a NASA-nál kezdte gyakornokként, majd az ügynökség kaliforniai Ames Kutatóközpontjában és a NASA dél-kaliforniai Jet Propulsion Laboratory űrközpontjában is dolgozott. Amikor Watkinst űrhajóssá választották a Kaliforniai Technológiai Intézet geológiai és bolygótudományi részlegének posztdoktori ösztöndíjasa volt, ahol a Mars Science Laboratory Curiosity nevű marsroveres küldetés tudományos csapatának volt a tagja. Pár órán belül pedig az első fekete nő lesz az ISS fedélzetén.

(designboom)