A Mars

Úgy tűnik, mégsem vizet találtak a Mars felszíne alatt

Egy 2018-ban végzett kutatás során tudósok földalatti folyékony víztartalékra bukkantak a Mars déli pólusánál. Legalábbis a jelek erre utaltak, sok tényező azonban nem stimmelt, így tovább vizsgálták a szóban forgó területet. Mostanra kiderült, hogy a vörös bolygón talált vízre utaló jelek valójában egy másik erőforrásra, egészen pontosan vulkanikus kőzetekre utalnak.


Az eredeti tesztek a bolygó felszíne alatt 1,4 kilométerrel valami erősen radarreflektív foltot mutattak ki. Ez a jel csupán egyetlen ismert forrásra emlékeztette a szakértőket, mégpedig a Föld felszíne alatt fellelhető folyékony vízzel teli medencékre.

Tekintve, hogy ezekben a földalatti tavakban olyan mikrobiális életet találhatunk, melyeknek a túlélése nem napfényre, hanem kémiai reakciókra támaszkodik, tudósok úgy gondolták, hogy a marsi életet is ilyen környezetben kellene keresgélni.

Ez az elmélet azonban egyre valószínűtlenebbnek tűnik, ugyanis az ottani hideg következtében nem maradna meg ilyen állapotban a folyadék.

„Ahhoz, hogy a víz ilyen közel a felszínhez megmaradjon, nagyon sós környezetre és egy erős, helyben keletkező hőforrásra van szükség, de ez nem felel meg annak, amit erről a régióról tudunk"

—mondja Cyril Grima, a Texasi Egyetem Geofizikai Intézetének bolygókutatója.

A marsi t\u00e1j

Fotó: Unsplash/Daniele Colucci

Grima kutatásai során egy új megközelítést alkalmazott: digitálisan egy hatalmas jégtakarót fektetett a Mars teljes radargömbjére, és ezen keresztül vizsgálta a területet. Ezzel az eljárással arra a következtetésre jutott, hogy a — korábban rosszul megnevezett — jelek megegyeznek a Mars különböző pontjain megtalálható vulkanikus kőzetekével.

„Azt hiszem, Grima felfedezésének szépsége abban rejlik, hogy miközben megdönti azt az elképzelést, hogy a bolygó déli pólusa alatt ma folyékony víz lehet, egyúttal nagyon pontos helyeket ad, ahol ősi tavak és folyómedrek bizonyítékait kereshetjük, és ahol tesztelhetjük a Mars éghajlatának évmilliárdok alatt bekövetkezett kiszáradásával kapcsolatos hipotéziseket"

— olvashattuk Ian Smith, a kanadai York Egyetem bolygókutatójának szavait a ScienceAlert cikkében.

A jövőbeli küldetések során derül majd fény arra, hogy ez a felvetés igaz-e, addig pedig a két szakértő egy olyan kutatási terven dolgozik, amely radaralapú távérzékeléssel próbálna vizet találni a Marson.

Nyitókép: Unsplash/Planet Volumes